
Fotó: Kristó Róbert
A megyei önkormányzat jóváhagyta csütörtöki ülésén a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság részvételét egy olyan uniós pályázatban, amelynek célja elsősorban a cigány nemzetiségű fiatalok nevelésének hangsúlyos támogatása.
2014. február 28., 16:422014. február 28., 16:42
2014. február 28., 17:112014. február 28., 17:11
A programban való részvétel egyik kitétele volt, hogy 40-50 százalékban cigány gyerekek legyenek a haszonélvezői. A teljes célcsoport pedig a társadalomból kirekesztett, diszkriminált, illetve a szociálisan hátrányos csoportok felzárkóztatása – számolt be Vass Mária. Az gyermekvédelmi igazgatóság vezetője szerint a projekt keretében az iskolaelhagyásnak és a kiskorú bűnözésnek szabnának gátat, „a szülők iskolájában” foglalkoznának a szülőkkel, valamint a szexuális és egészségügyi nevelésre is hangsúlyt fektetnek majd egy teljes szolgáltatási csomaggal.
Az eddigi projektektől eltérő módon nem csupán a gyermekvédelem, hanem a rendőrség, több orvosi rendelő, iskola és szociális munkás is csatlakozhat a programhoz. A Kovászna megyei célcsoportba háromszáz gyerek és négyszáz felnőtt tartozik Bardóc, Előpatak, Hete, Árapatak és Hídvég településeiről.
A projekt 10 hónapig fog működni, és mintegy 303 ezer eurós vissza nem térítendő támogatásból finanszírozzák. A programokat azonban a pályázati finanszírozás lejárta után még öt évig kell folytatni, ennek költsége közel 45 ezer euró.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.
Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.
szóljon hozzá!