
Fotó: Kristó Róbert
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Erdészeti Szakosztályának, valamint az Országos Erdészeti Egyesület erdélyi helyi csoportjának szervezésében kerül sor a tizennegyedik Erdészeti Szakkonferenciára október végén Árkoson.
2014. október 10., 08:292014. október 10., 08:29
A tanulmányi kirándulással egybekötött, tizennegyedik alkalommal megszervezésre kerülő Erdészeti Szakkonferenciára október 24-25. között kerül sor az árkosi Tanulmányi Központban. Az esemény témája a 175 éve született székely erdész, Bedő Albert köré épül.
Az első napon, pénteken egész napos kiránduláson vehetnek részt a jelenlevők, első programként a Rétyi Nyírhoz, Zágonba, a kovásznai Pokolsárhoz, Kézdivásárhelyre, illetve a zabolai Mikes kastélyhoz utazhatnak autóbusszal. Második lehetőségként gyalogtúrát szerveznek a Görgő hegyre.
Előadásokra kerül sor szombaton 8 és 11 óra között, majd 11-től Kálnokra utaznak a szakkonferencián résztvevők, ahol megkoszorúzzák és tisztelegnek Bedő Albert sírjánál. A kétnapos konferenciát tapasztalatcsere és baráti találkozó zárja.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!