Erdély-szerte mozgósít az MPP a november végi tüntetésre

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Erdély-szerte mozgósítana a Magyar Polgári Párt (MPP) a november utolsó hétvégéjén tervezett nagyszabású sepsiszentgyörgyi tüntetésre, amelynek keretében a Gyulafehérváron 100 évvel ezelőtt elfogadott kiáltványba foglaltakra kívánják felhívni a figyelmet – jelentette be csütörtökön Kulcsár Terza József.

Bíró Blanka

2014. szeptember 04., 15:562014. szeptember 04., 15:56

A polgári párt Kovászna megyei szervezetének elnöke (képünkön) elmondta, nem szeretnék túlságosan elpolitizálni a rendezvényt, de azt kérik, hogy a modern román állam alapdokumentumát – amely a kisebbségeknek is önállóságot és szabad nyelvhasználatot ígért – a politikum vegye figyelembe.

Kulcsár elmondta, a napokban egyeztetnek a történelmi magyar egyházak képviselőivel, közösen döntik el, hogy november utolsó szombatján vagy vasárnap szervezik meg a tüntetést. „Amikor Victor Ponta miniszterelnök nemet mond az autonómiára, valójában a gyulafehérvári kiáltványra mond nemet. A kormányfő elutasítja az autonómiát, közben pedig határmódosításról, Moldova Romániához való csatolásáról beszél” – mutatott rá a sepsiszentgyörgyi politikus.

Kulcsár Terza József szerint a tervezett tüntetés sokkal fontosabb a magyarság szempontjából, mint az államfőválasztáson való részvétel. „Nem vall felelős politizálásra a magyar politikai szervezetek részéről, hogy külön jelöltet indítanak, így egyik sem tud erőt felmutatni. Az MPP-t sem az RMDSZ, sem a néppárt nem kereste meg a jelöltállítás előtt, így sem Kelemen Hunort, sem Szilágyi Zsoltot nem támogatjuk, és az induláshoz szükséges aláírásgyűjtésben sem segítünk” – szögezte le az MPP háromszéki vezetője.

Kulcsár Terza József csütörtöki sajtótájékoztatóján megismételte Biró Zsolt MPP-s pártelnök korábban tett nyilatkozatát, miszerint azt várják az RMDSZ-től, hogy szeptember 23-ig – az államfőválasztáson való induláshoz szükséges aláírások benyújtásának határidejéig – terjessze a parlament elé az autonómia-törvénytervezetet, „különben Kelemen Hunor államfőjelölt kampánya hiteltelenné válik”. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
2025. november 12., szerda

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe

A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe
2025. november 11., kedd

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója

Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény

Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény
2025. november 10., hétfő

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában

Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában
2025. november 09., vasárnap

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon

Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon
Hirdetés