
Fotó: Veres Nándor
Súlyos baleset történt szombaton Szentkatolnán, ahol a vétkes sofőr személygépkocsiját elsodorta egy szabályosan közlekedő gépjármű, és az ütközés után egy álló haszongépjárműnek is nekicsapódott.
2014. május 19., 13:012014. május 19., 13:01
Egy személy súlyosan, három könnyebben sérült egy szombati autóbalesetben a 121-es megyei úton – tájékoztatott Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő. Hozzátette: a 18 éves sofőr egy mellékútról akart rátérni a megyei útra, de a megállásra felszólító tábla ellenére nem adott elsőbbséget a Gelencéről Kézdivásárhely fele haladó, személygépkocsinak, emiatt összeütköztek. A balesetet okozó járműben egy 15 éves fiatal is utazott, aki súlyosan megsérült. Őt először a kézdivásárhelyi kórházba, majd később SMURD-helikopterrel Marosvásárhelyre szállították. Ugyanakkor könnyebb sérüléseket szerzett egy 16 éves lány, és a szabályosan közlekedő személygépkocsi női utasa is.
Az alkoholszonda kimutatása szerint egyik sofőr sem fogyasztott alkoholt – fejtette ki a szóvivő.
Ugyancsak a hétvégén egy sofőr, személyautójával hajtott neki egy ingatlannak a Kézdivásárhely és Bálványos közötti útszakaszon, mert megpróbálta kikerülni az úttesten haladó lovakat. A szombat éjfélkor bekövetkezett balesetben könnyebb sérüléseket szerzett a 47 éves gépjárművezető. Sérüléseit a kézdivásárhelyi kórházban látták el – részletezte Nicoleta Marin.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!