Eltemetik a diákok a tanügyi rendszert

Igazi szertartással temetik el a tanügyi rendszert a háromszéki diákok, mivel továbbra sem kapták meg az elmaradt bérletpénzeket. Így ismét akcióba lendülnek.

Bús Ildikó

2013. október 16., 11:012013. október 16., 11:01

Kissé morbid, de talán hatásos módját választották a háromszéki diákok a jogaik kivívásának, így október 30-án, rendhagyó temetéssel, szertartással, torral, hegedűszóval temetik el a román tanügyi rendszert  tájékoztatott Szakáli Zalán szervező. A Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai által szervezett megmozdulás célja, hogy harcoljanak jogaikért, és álljanak ki saját, valamint iskolatársaik érdekeiért.

A tizedikes diák úgy látja, nagy szükség van az összefogásra és más iskolák valamint civilek támogatására is, hiszen csak úgy lehet eredményt elérni. „Már elkezdtük a szervezőgyűléseket. Mi, hétvégente ingázók még egy banit sem kaptunk vissza a jegyek árából, de akik nap, mint nap ingáznak, azok is csak az előző tanév első félévének útiköltségeit kapták vissza. Fontos a diákok részvétele, mert az ők érdekük lenne az, hogy visszakapják a pénzt. Én egy héten, vagy két hétben egyszer megyek haza és mégis harcolok ezért. Igazából nem tudom, meddig lehet csinálni, és azt sem, hogy meddig lehet ezt fokozni, mert úgy tűnik meg sem parittyázzák, de azért folyton mozgásban kell lenni, hogy lássák, nem nyugodtunk bele!” – mondta a Csíkszentmihályról ingázó tanuló.

A művészetisek által szervezett megmozdulásra jövő szerdán, október 30-án kerül sor a Plugor Sándor iskola előtt. A szervezők arra kérik a csatlakozó diákokat, hogy öltsenek gyászruhát, vigyenek magukkal transzparenseket és “sirassák” együtt a tanügyi rendszert. A háromszéki diákok legutóbb iskolakezdéskor szerveztek megmozdulást, akkor élő láncot alkotva tüntettek az iskolák körül a bérletpénz-elmaradások miatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés