
Újra kéri a sportbázist az ifjúsági és sportminisztériumtól Sepsiszentgyörgy önkormányzata. A csütörtöki tanácsülésen kezdeményezték a létesítmény átvételét, ám a román tanácstagok hevesen tiltakoztak, és hosszas vita bontakozott ki arról, ki lehet a jobb gazda: az állam vagy a város.
2016. november 24., 20:062016. november 24., 20:06
Antal Árpád polgármester emlékeztetett, hogy nyolc éve próbálják megszerezni a sportcsarnokot, a pályákat és az épületegyüttest, amit a helyi emberek építettek. Amikor a decentralizációs törvénycsomagot elfogadták, közel jártak a célhoz, hiszen annak mellékletében az alkalmazottakkal és mellérendelt forrásokkal együtt megkapták, ám a törvényt az alkotmánybíróság „elkaszálta”.
Befektetésekre lenne szükség, a focipálya nézőtere nem biztonságos, a futópálya nincs kivilágítva, csak Diószegi László magánvállalkozó, a Sepsi OSK focicsapat egyik tulajdonosa fektetett be, ugyanakkor a ferencvárosi önkormányzattól és a magyar kormánytól kaptak több száz széket – fejtette ki az elöljáró.
A román tanácstagok szerint a sportminisztérium jó gazdája a létesítménynek, miért költsenek helyi pénzt az állami helyett. Még azt is felvetették, szégyen, hogy a magyar állam kellett széket adjon. Antal Árpád válaszában leszögezte, az a szégyen, hogy a romániai közpolitikák oda juttatták a sportot, hogy siralmas eredményeket mutatnak fel az olimpián és a labdarúgó Eb-n. A vita eldurvult, végül Rodica Parvan szociáldemokrata tanácstag Elisabeta Lipă sportminisztert is támadta, aki szerinte megtiltotta, hogy a román himnuszt elénekeljék a sportrendezvények előtt. Végül a testület három ellenszavazattal és egy tartózkodással megszavazta, hogy kérik a sportbázist a minisztériumtól.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!