
A bukaresti táblabíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi elnökét, akit a Szervezett Bűnözés és Terrorizmusellenes Igazgatóság (DIICOT) az alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésére, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással gyanúsít – jelentette szerdán a Mediafax hírügynökség.
2015. december 30., 19:312015. december 30., 19:31
A döntés nem jogerős, a gyanúsított fellebbezhet. A HVIM elnöke és rokonsága kézdivásárhelyi lakásaiban kedden tartottak házkutatást, este a gyanúsítottat Bukarestbe vitték, és több órán keresztül kihallgatták. Ezután döntött az ügyészség Szőcs Zoltán őrizetbe vételéről, majd kezdeményezte előzetes letartóztatását.
Az ügyészség honlapján megjelent kedd esti közlemény szerint Szőcs Zoltán biztatta a HVIM kézdivásárhelyi szervezetének a tagjait arra, hogy házilag készítsenek robbanószerkezetet, és azt robbantsák fel a december 1-jei román nemzeti ünnep alkalmából tartandó kézdivásárhelyi felvonuláson. A közlemény szerint Beke István, a HVIM kézdivásárhelyi szervezetének december elején letartóztatott elnöke a „megcsináljuk” kijelentéssel válaszolt Szőcs felvetésére.
Az ügyészség Szőcs Zoltánt a „Székelyföld nem Románia!” jelszó népszerűsítőjeként mutatja be, aki azt vallja, hogy a HVIM céljait „véráldozat nélkül nem lehet elérni”. A DIICOT állítása szerint, a lehallgatott október 10-ei tanácskozáson Szőcs „feladatul szabta a HVIM kézdivásárhelyi sejtje tagjainak a házi készítésű robbanószerkezetek elhelyezését”. Három nappal a tanácskozás után Szőcs elhagyta Romániát, és csak december 20-án tért vissza az országba. Beke István december elsejei letartóztatása után azonban felvette a kapcsolatot a tanácskozás többi résztvevőjével, hogy egyeztesse velük a hatóságoknak mondandó változatot.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!