Elkezdték a veszélyeztetett tömbház felújítását

•  Fotó: Bencze Melinda

Fotó: Bencze Melinda

Elkezdődtek Sepsiszentgyörgy egyetlen földrengés esetén veszélyeztetett tömbházának megerősítési munkálatai. A Domb utca 25-ös számú tíz emeletes épület felújítása akár idén is befejeződhet.

Bencze Melinda

2014. szeptember 02., 18:002014. szeptember 02., 18:00

Czimbalmos Kozma Csaba, Sepsiszentgyörgy városgondnoka érdeklődésünkre elmondta, hogy az állványokat már felszerelték, ezen a héten pedig már el is kezdte a közbeszerzést elnyerő vállalkozás a munkálatokat. Mint magyarázta, korábban vonakodtak a lakók, azonban most már sikerült mind a hatvan lakrész tulajdonosával megegyezni, valamint aláírták a szerződéseket is. A munkálatok megkezdésével a tárgyalások, valamint az időközben történt törvénymódosítás miatt csúszta, de már minden akadály elhárult, így nekikezdhettek a tömbház tartószerkezetének megerősítéséhez.

A tömbház helyreállítására olyan megoldást választottak, amely mérnökileg helytállónak számít annak érdekében, hogy a lakókat ne kelljen kiköltöztetniük a munkálatok idejére. Czimbalmos kifejtette, hogy a tömbház javítása külső köpenyekből történik, így a lakások belső terét nem fogják érinteni. Egyetlen eset – amikor átfúrásokra lehet szükség – a lépcsőházak esetében léphet fel, de mint mondta, ezek minimális gondot okoznak, és remélhetőleg a lakók életét nem fogja zavarni.

A munkálatokkal akár idén is végezhetnének, de előfordulhat, hogy átcsúszik a jövő évre a kivitelezés, így a városmenedzser nem kívánt ezt illetően adatokba bocsátkozni. „Három hónap alatt el lehetne végezni a megerősítési munkálatokat, azonban sosem lehet tudni, mi történik, hiszen az is előfordulhat, hogy amikor elkezdenek dolgozni és megbontják a falat, észrevesznek újabb problémákat is” – magyarázta a város menedzsere.

Mint ismeretes, a Domb utca 25-ös számú tömbházának tartószerkezete az 1977-es, a ’86-os és ’90-es földrengésekkor gyengült meg jelentős mértékben. Mind a falak, mind pedig a teraszok megrepedeztek, ennek következtében pedig korábban piros ponttal jelzett földrengésveszélyes épületté is nyilvánították. Eddig csupán részleges javításokat végeztek az elmúlt években, most azonban az állam meghitelezte az épület megerősítését.

Az állam által májusban kiutalt pénzösszeget a tömbházban élőknek huszonöt év alatt kell vissza fizetniük, Czimbalmos korábban azonban megjegyezte, az egy tulajdonosra eső rész havonta 50 lejnél nem nagyobb összeg. Abban az esetben azonban, ha a lakást eladnák, az átírás csakis úgy történhet meg, ha előre kifizetik a teljes összeget. A városgondnok ugyanakkor hozzátette azt is, hogy létezik egy olyan feltétel, amely szerint abban az esetben, amennyiben az adott család egy főre eső jövedelme kisebb, mint a szerződésben foglalt, akkor arra a periódusra nem kell megtérítenie az összeget. Értesülései alapján a legtöbb család a meghatározott szint alatti jövedelemmel rendelkezik, így csak kevés esetben lesz szó visszatérítésről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
2025. november 12., szerda

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe

A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe
2025. november 11., kedd

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója

Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény

Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény
2025. november 10., hétfő

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában

Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában
2025. november 09., vasárnap

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon

Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon
Hirdetés