
Önkormányzati és politikai együttműködési megállapodást kötött az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) frakciója a Kovászna megyei közgyűlésben csütörtökön – közölte a székelyföldi önkormányzati testület sajtóirodája.
2015. május 28., 19:372015. május 28., 19:37
„A mai naptól stratégiai együttműködés veszi kezdetét az RMDSZ és MPP között Háromszéken (...) Célunk, hogy jó politikai hangulatot teremtsünk Székelyföldön, fejlesszük a térséget és jogainkat megvédjük” – mondta a megállapodás aláírásakor Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács, illetve az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke.
Kulcsár-Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke kiemelte, hogy az aláírt egyezmény garantálja a párt identitásának és önállóságának megőrzését.
„Vannak ügyek, ahol össze kell fogni, erőt kell felmutatni. Továbbra is ezt kell üzenjük Bukarestnek, hogy egységben tudjuk képviselni a magyar ügyet” – hangoztatta az MPP Kovászna megyei vezetője.
A megállapodás szerint az RMDSZ- és az MPP-frakció együttműködik minden olyan nemzetpolitikai kérdésben, amely Székelyföld ügyét érinti, politikai és önkormányzati szinten együttműködnek a közösségi szimbólumok védelme, elismertetése, tiszteletben tartása és használata érdekében. A két frakció közös munkacsoportot hoz létre, amely nyomon követi Kovászna megye fejlesztési stratégiájának megvalósítását.
Tamás Sándor elmondta: nem titkolt céljuk, hogy a megállapodás politikai hatályát kiterjesszék a 2016-os önkormányzati és parlamenti választásokra is, erre vonatkozó döntéseket két szervezet országos testületei kell meghozzák az év második felében.
Tavaly márciusban a két erdélyi magyar politikai alakulat országos szinten is politikai együttműködési megállapodást kötött. A Kelemen Hunor (RMDSZ) és Biró Zsolt (MPP) által aláírt dokumentumban a felek vállalták, hogy együttműködnek az európai parlamenti választásokon, valamint az autonómiatörekvéseknek a román parlamentben, a nemzetközi közvélemény előtt és a székelyföldi magyar többségű önkormányzatokban való képviseletében.
A 28 tagú Kovászna megyei tanácsban az RMDSZ-nek tizenhat, az MPP-nek három tagja van, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) négy, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) három, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig két képviselővel rendelkezik.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!