Egy játék, egy mosoly

Játékgyűjtési akciót szervez a Zöld Nap Egyesület, melynek célja a az óvodások megajándékozása és egy nem szokványos karácsonyi készülődés megismertetése a szülőkkel.

Bús Ildikó

2013. november 20., 10:132013. november 20., 10:13

Második alkalommal rendezik meg az Egy játék, egy mosoly nevet viselő akciót, melynek célja
népszerűsíteni a környezettudatos karácsonyt és meglepni a háromszéki óvodákat különböző játékcsomagokkal. A szervezet munkatársai elmondták, az akcióban résztvevők bepillantást nyerhetnek a nem szokványos készülődés folyamatába, a karácsonyi ünnepekre. November elsején hirdették meg második alkalommal a projektet, mely két részből áll: a karitatív akcióból és decemberben 7-8-án egy kétnapos úgynevezett upcycling műhelyből, melynek része egy előadás is a felnőttek számára.

Az újrahasznosító műhelyben a hulladékokból készült termékeket a résztvevők hazavihetik, megmutatva a család többi tagjának is, hogyan lehet például egy WC- papír gurigából karácsonyi díszt készíteni – magyarázták az egyesület tagjai. Ugyanakkor a szülők számára szombaton egy vetített-képes előadást tartanak, amelyben a fogyasztói társadalom visszafordíthatatlan kártékony hatásait mutatják be.

A kreatív készülődés mellett segítő szándékkal is szerveznek gyűjtést, hiszen az Egy játék egy mosoly kampány célja, hogy mosolyt csaljon karácsonykor a gyerekek arcára. „Rengeteg háztartásban fellelhető a felesleges, nem használt vagy megunt játék. Úgy értékeljük, hogy első alkalommal sikeres volt ez az akció, ezt bizonyítja a begyűlt játékok és a bekapcsolódott személyek száma is. Úgy látjuk, a környezettudatos életmód része a játék újrahasznosítása is. Mielőtt azonban bármit is a hulladékgyűjtőbe raknánk, gondolkozzunk el azon, mire tudnák használni esetleg mások” mondta Ráduly Attila a szervezet elnöke.

A tavaly meghirdetett akcióhoz a lakosság mellett csatlakoztak a kézdivásárhelyi iskolások és óvodások is, így mintegy 1000 darab játékot juttattak el a lemhényi Manna otthonba, valamint az ikafalvi, a kisborosnyói, a nagyborosnyói és a lisznyói óvodákba.Terveik szerint az idén a begyűlt játékokat december elején viszik el a kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon lakói számára, de a dálnoki és oltszemi óvodásoknak is juttatnának belőlük.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés