
Fotó: Pinti Attila
A Szent Anna-tó felé vezető, 35 kilométeres Kézdivásárhely–Bálványos–Sepsibükszád-útszakaszból idén húszat korszerűsítenek. Kovács Ödön Kovászna megyei megyemenedzser elmondta, amíg az időjárás engedi, azokon a szakaszokon dolgoznak, ahol csak aszfaltozni kell.
2014. október 30., 19:122014. október 30., 19:12
2014. október 30., 19:142014. október 30., 19:14
A bonyolult munkálatok tavaszra maradnak. Mint ismeretes, a turizmus szempontjából igen fontos útvonalon sok helyen beomlott az út, és több átereszt is újra kell építeni. A Bükszád és a Szent Anna-tóhoz vezető letérő között tucatnyi szakadás van, a helyiek attól tartanak, hogy a vulkanikus kőzetre épített út bármikor beomolhat.
A munkát Kézdivásárhelyen a torjai úttól kezdték és Bálványos irányába haladnak 18 kilométeren, további két kilométert Bükszád határában javítanak meg. Ezek a szakaszok a térségben lakók számára is fontosak, hiszen nap mint nap ezeken kell közlekedniük.
Kovács Ödön (képünkön) közlése szerint 11 kilométeren már megöntötték az új aszfaltszőnyeget. A mintegy százmillió lejes beruházást az Országos Autópálya- és Közútkezelő Társaság finanszírozza, a megyei utat idén vették át, és 11C jelzéssel országúttá minősítették.
Mint arról több ízben is írtunk, a Kovászna megyei önkormányzat évek óta próbálkozott az út felújításával, helyi erőből erre nem volt lehetőség, több kormánytól is kaptak már ígéretet, de azok a kormányváltások miatt mindig meghiúsultak.
Ugyanakkor európai uniós forrásokra sem pályázhattak volna a következő időszakban, mert csak azokra a megyei utakra lehet támogatást lehívni, melyek két, nemzetközi forgalmat is lebonyolító országutat kötnek össze. A Szent Anna-tó és Bálványos felé vezető út rossz állapota az elmúlt években rengeteg turistát elriasztott, mintegy 40 százalékkal csökkent a forgalom.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!