
Fotó: Both Ildikó
Több éves egyeztetés után úgy tűnik, Sepsiszentgyörgy tulajdonába kerülhet a városközpontban található, jelenleg igencsak lerobbant állapotban lévő egykori Bodok szálloda épülete.
2013. november 12., 23:052013. november 12., 23:05
A megyeszékhely önkormányzata már több rendben próbálta megvásárolni a kilencvenes évek eleji privatizációs folyamat során a brassói székhelyű Olt Rt. tulajdonában lévő ingatlant. A tulajdonos már évek óta megvált volna a toronyépülettől, amely – noha végeztek rajta korszerűsítési munkálatokat – egyre romosabb állapotban rontja a városközpont képét. Az egyik jelentős akadály az volt, hogy sokáig a terület tulajdonviszonyát nem sikerült rendezni, de mostanra – amint azt Antal Árpád polgármester portálunknak elmondta – úgy tűnik lezárultak az erre vonatkozó perek, amelyeket a részvénytársaság kivétel nélkül megnyert. A bírósági eljárásokat a területek egykori tulajdonosainak leszármazottai indították. Az egyetlen igénylő, amellyel nem sikerült megegyezni, az a református egyház. Az elöljáró szerint ebben az ügyben arra az egyezségre jutottak, hogy végül „kiszakítják” a telektestből azt a 160 négyzetmétert, amely az egyházat megilleti, és átadják.
Annak kapcsán, hogy mikor kerülhet sor a tulajdonképpeni adásvételre, Antal Árpád elmondta, hogy konkrét dátumot nehéz mondani, egyelőre még a vételár körül egyezkednek. Az előző alkalmakhoz képest most messze jobb a helyzet, ugyanis mostanra alacsony összegről – pontosabban egy végső árban – kell megegyezniük. Az Olt Rt. továbbra is többet kér, mint amennyit az önkormányzat hajlandó adni, de a jelek arra utalnak, hogy az egyezség végül megszületik. A társaság egyébként ki nem fizetett ingatlanadó formájában tetemes hátralékot halmozott fel a város irányába. Az elöljáró szerint ezt az összeget „leütik” a vételárból, és mivel januárban újabb pénzügyi év következik, így újabb árcsökkenés várható.
A Bodok szálloda, illetve a hozzá tartozó terület megvásárlása egyébként komoly segítséget jelentene az önkormányzat számára, ugyanis lehetőséget biztosítana egy emeletes parkolóház felépítésére. A város vezetősége nemrégiben mondott le a Szabadság térre tervezett mélygarázs megépítéséről, miután megkapták a központi régió hatóságának jóváhagyását, hogy az integrált városfejlesztési tervből kiiktathassák ezt a beruházást. „Nem mondtunk le arról, hogy a központot forgalmi szempontból tehermentesítsük, azaz a Szabadság térnek a Székely Mikó Kollégium és a prefektúra épülete közötti L-alakú részéről kitiltsuk a járműveket. A cél, hogy a városnak legyen egy főtere, amivel most nem rendelkezik” – fejtette ki a polgármester.
Antal Árpád egyelőre nem bocsátkozott részletekbe azzal kapcsolatban, hogy magával a szálló épületével mihez kezdenek. Az ingatlant jelenleg is egy gyarapodást, növekedést szimbolizáló fát ábrázoló lepel takarja, amelyet tavaly nyáron helyeztek el.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!