
A Civilek Háromszékért Szövetség tagtoborzóval egybekötött tájékoztatót tart civil szervezetek számára május 16-án a kovásznai Művelődési Házban.
2014. május 08., 13:552014. május 08., 13:55
A megközelítőleg egy órás találkozón jelen lesz Opra Zsófia-Szende, a szövetség programvezetője, illetve a vezetőség részéről Szakács Zoltán tag, akik a a szövetség tevékenységeiről és megvalósításairól, a CIVEK-hez való csatlakozás folyamatáról beszélnek majd, illetve a felmerült kérdésekre megválaszolására is sor kerül.
Opra Zsófia-Szende elmondta, jelenleg összesen 41 tagszervezetük van Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Erdővidéken. Korábban együttműködtek ugyan a kovásznai székhelyű Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesülettel, azonban a vezetőséget nem váltotta le újabb generáció, és sajnos megszűnt a tagszervezeti kapcsolat a két egyesület között.
A tájékoztatóval az a céljuk, hogy újabb civil szervezeteket szólítsanak meg, ugyanakkor a programvezető hozzátette, a CIVEK olyan szolgáltatásokat tud nyújtani tagszervezeteiknek, mint például a hatékony érdekképviselet, illetve a külső-belső kommunikáció fejlesztése, vagy akár nemzetközi kapcsolatok kialakítása.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!