
Fotó: illusztracio
A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) harmadik alkalommal szervezi meg a népszerű Tekerj egy jó célért! akciót, Sepsiszentgyörgyön. Tájékoztatásuk szerint ezúttal egy egészségesebb, élhetőbb városért fognak tekerni a résztvevők, hiszen a begyűlt pénzből biciklitartókat vásárolnak.
2014. augusztus 08., 15:332014. augusztus 08., 15:33
2014. augusztus 08., 16:102014. augusztus 08., 16:10
Közel 200 résztvevőre számítanak és 20 ezer lej a célösszeg, amit a biciklizéssel gyűjteni terveznek szeptember 19.-én a HKA a Tekerj egy jó célért! sportakcióján – tájékoztatott Bereczki Kinga igazgató.
Idén a gyűjtött összegeket a HKA egységesen arra használja fel, hogy biciklitartókat vásároljon, amelyeket a város tanintézeteinél fog elhelyezni. Minden négy biciklitartó után a szervezet felkínál egy biciklit, azaz minden gyűjtött 4 ezer lej után további 1500 lejt tesz hozzá a saját alapjából. Ha sikerül a tervet maximálisan megvalósítani ráadásképpen öt kölcsönözhető biciklit is felajánlanak a városlakóknak.
A Tekerj egy jó célért! tehát ezúttal biciklihasználat növelésére kíván ösztönzőleg hatni, csökkentve az autósforgalom okozta negatív hatásokat.
A biciklisek augusztus 11.-től iratkozhatnak a http://tekerj.hka.ro oldalon, megjelölve az is, hogy mennyi kört vállalnak be, és mekkora az összeg, amit biciklizéssel gyűjteni szándékoznak. A támogatók ezen adatok alapján kínálnak fel pénzösszegeket a biciklizőknek, támogatásként a projektcél érdekében.
Iratkozni személyesen is lehet a HKA irodában: Sepsiszentgyörgy, Templom utca 1A szám. Telefon: 0267–351 959.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!