Befejeződik Sugásfürdő felújítása

•  Fotó: Ürmösi Levente

Fotó: Ürmösi Levente

Az utolsó simításokat végzik a sugásfürdői beruházásoknál. Az elmúlt 36 hónapban 6,6 millió lejt költöttek a kezelőközpont, a szabadidős központ és a kültéri medence és mofetta felújítására, valamint a kalandpark, minigolf-pálya, szabadtéri műfal, teniszpályák kiépítésére.

Gy. Turoczki Emese

2014. szeptember 01., 20:592014. szeptember 01., 20:59

A beruházást uniós forrásokból végezte a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, ám mivel nyereséggeneráló tevékenységről van szó, mintegy felét a beruházásnak önrészként Sepsiszentgyörgynek kellett biztosítani – mondta el hétfői sajtótájékoztatóján Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy a beruházásért felelős alpolgármester.

A létesítmények egy része, a kalandpark, a mászófal, a teniszpályák már idén kísérleti jelleggel működtek, a tapasztalat azt mutatja, hogy van igény az ilyen típusú aktivitásra – tette hozzá Tischler Ferenc. A  létesítmények a Sepsi Sport Kft.-hez, az önkormányzat által létrehozott céghez kerülnek, amely ezek mellett a strandot, az uszodát és a sípályákat is működteti, erről nemrég hozott döntést a helyi tanács. A cégalapítást az is indokolta, hangzott el a sajtótájékoztatón, hogy ilyen konstrukcióban rugalmasabban tudnak alkalmazni, de a szolgáltatásokat is jobban működtetni, az árakat egyelőre még nem határozták meg, igyekeznek a szentgyörgyiek zsebéhez igazítani, sőt bónuszrendszert kidolgozni, hogy ezáltal is ösztönözzék a helybélieket a létesítmények használatára.

Jelenleg a kalandparkot, a teniszpályákat, a mászófalat és a minigolfpályát lehet használni, a következő hetekben tervezik beindítani a régi fürdőből kialakított kezelőközpontot, ehhez szakképzett személyzetet keresnek – az első versenyvizsgán nem volt jelentkező – és az utolsó berendezéseknek is meg kell érkeznie szeptember végéig.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Kezdődik a sepsiszentgyörgyi Bodok szálló lebontása

Lezárult az egykori Bodok hotel bontására vonatkozó közbeszerződés, jövő héten kiadják a munkakezdési parancsot – jelentette be Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a bontás várhatóan fél évig fog tartani.

Kezdődik a sepsiszentgyörgyi Bodok szálló lebontása
2025. május 08., csütörtök

További milliókat kell mozgósítani a szélsőséges jelölt megállításához

George Simion csak akkor győzhető le, ha milliókat sikerül szavazásra bízni, elsősorban azokat, akik május 4-én távol maradtak – vélekedett Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki csütörtökön értékelte az elnökválasztás első fordulóját.

További milliókat kell mozgósítani a szélsőséges jelölt megállításához
2025. május 08., csütörtök

George Simion híve máris lebozgorozta a romániai magyarokat

A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.

George Simion híve máris lebozgorozta a romániai magyarokat
2025. május 07., szerda

A Tega felkészült a városünnep tumultusára

Naponta 60 embert állítanak szolgálatba, több mint másfél száz kukát helyeznek ki, és ez még nem minden. A Tega köztisztasági vállalat felkészült a Szent György Napok közelgő hétvégéjére.

A Tega felkészült a városünnep tumultusára
2025. május 07., szerda

Vágod Jókait? Erre most lecsaphatnak a háromszéki diákok

A magyar romantikus próza kiemelkedő mestere, a nemzeti irodalom meghatározó alakja kétszáz évvel ezelőtt született. Ennek apropóján Vágod Jókait? címmel pályázatot hirdettek a háromszéki diákok számára.

Vágod Jókait? Erre most lecsaphatnak a háromszéki diákok
2025. május 07., szerda

Mindenkit hazavárnak – figyelemfelkeltő motoros felvonulás Háromszéken

A kézdivásárhelyi Flagellum Dei MC Székelyföld figyelemfelkeltő felvonulást szervez május 10-én, szombaton. Ezzel hivatalosan is megnyitják az idei motoros szezont, ugyanakkor emlékeztetnek: a motoros balesetek megelőzése közös felelősség.

Mindenkit hazavárnak – figyelemfelkeltő motoros felvonulás Háromszéken
2025. május 07., szerda

A Csongor és Tünde Kézdivásárhelyen

Kicsik és nagyok egyaránt készülhetnek a május 7-i, szerdai kulturális eseményre Kézdivásárhelyen. Délelőtt 10 órától óvodásoknak, 12 órától és 14 órától az általános iskolásoknak vetítik a Csongor és Tünde című magyar animációs, családi filmet.

A Csongor és Tünde Kézdivásárhelyen
A Csongor és Tünde Kézdivásárhelyen
2025. május 07., szerda

A Csongor és Tünde Kézdivásárhelyen

2025. május 06., kedd

Új vezető a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola élén

A Kovászna megyei tanács fenntartásában működő intézményt az elmúlt évtizedben Gáj Nándor vezette, helyét Szőke Zsolt vette át május 5-én, hétfőn. A Művészeti Népiskola új igazgatója a turizmus és kultúra közötti kapcsolatok erősítésére fókuszálna.

Új vezető a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola élén
2025. május 06., kedd

Figyelmeztető lövésekkel állították meg a menekülő fiatalokat Málnáson

Két fiatal próbált meg eliszkolni a rendőrök elől Málnáson: az egyik kvaddal, a másik krosszmotorral. Menekülési kísérletüket figyelmeztető lövések szakították félbe.

Figyelmeztető lövésekkel állították meg a menekülő fiatalokat Málnáson
2025. május 05., hétfő

Élet fakad a holokauszt háromszéki gyermekáldozatainak sírkövénél

Háromszéki zsidók százait ragadták el Sepsiszentgyörgyről 1944 tavaszán, 81 évvel ezelőtt. Május 5-én a helyi közösség emlékezett meg a holokauszt áldozatairól, köztük 52 gyerekről, akiknek síremlékénél ma örökzöldek magasodnak.

Élet fakad a holokauszt háromszéki gyermekáldozatainak sírkövénél