
Fotó: Pinti Attila
Egy súlyos, és több, könnyebb sérüléssel végződött baleset történt az elmúlt hétvégén Háromszéken – tájékoztatott Nicoleta Marin Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Voltak, akik ittasan vagy jogosítvány nélkül is vezettek az elmúlt napokban.
2015. április 27., 18:142015. április 27., 18:14
Súlyos sérüléssel végződött az a baleset, amelyet a megfelelő követési távolság be nem tartása okozott még pénteken. A 29 éves bákói fiatalember Réty közelében, ám a település határán kívül haladt már gépjárművével a 11-es országúton, amikor az előtte, ugyanabba az irányba tartó állatvontatású jármű után nem tartotta be a megfelelő követési távolságot, ezért nekiütközött. A baleset során a szekér lesodródott az úttestről, vezetőjét pedig súlyos sérülésekkel szállították a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházba.
Könnyebb sérülésekkel végződött egy másik közúti baleset vasárnap kora délután a 10-es országút bodzavidéki, Zabrató község területén levő szakaszán. A vizsgálatok alapján kiderült, hogy egy 34 éves férfi motorkerékpárján Buzău irányából tartott Brassó felé, és a megengedettnél gyorsabban hajtott, így egy kanyarban elvesztette uralmát járműve fölött és lesodródott az úttestről. A motorbiciklis könnyebb sérüléseit a bodzavidéki kórházba látták el, majd a Brassó Megyei Kórházba kiegészítő egészségügyi ellenőrzésekre küldték.
Bölönben is könnyebb sérülésekkel végződött egy baleset vasárnap este. A 103-as megyei úton egy 52 éves férfi egy forgalomba be nem íratott robogót vezetve szabálytalanul járt el, amikor egy mezei útra kanyarodott, majd egy szabályosan közlekedő haszongépjárműnek ütközött. A robogót vezető férfi leeset a járművéről, és könnyebb sérüléseket szenvedett. Az alkoholteszt során 0,61 mg/l légalkoholszintet mutattak ki a robogós leheletéből. Ellene be nem jegyzett jármű-, továbbá alkohol befolyásoltsága alatt való -vezetés gyanújával indítottak bűnvádi eljárást.
Bulgáriában bejegyzett haszongépjárművet vezetett jogosítvány nélkül az 51 éves U.L.,Gelence közelében. A férfi ellen jogosítvány nélküli vezetés gyanújával indított eljárást a gelencei rendőrkapitányság.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!