
A romániai X-Faktor után a magyarországit próbálja meghódítani a sepsiszentgyörgyi Ráduly Botond Manó. A tehetségkutató szombat esti adásában a fiatal énekes „lesöpört mindenkit a pályáról", s a mentorok egyértelmű döntésével továbbjutott az X-Faktor táborába.
2013. szeptember 22., 12:242013. szeptember 22., 12:24
2013. szeptember 22., 13:012013. szeptember 22., 13:01
Ráduly Botond Manó neve ismerős lehet a hazai tévénézőknek, ugyanis ő volt az, aki 2010-ben megnyerte az Erdély Hangja címet, majd múlt évben a romániai X-Faktorban próbálkozott a hírnév megszerzésével, a befutással. Akkor a harmadik élő adásig sikerült eljutnia a fiatalembernek, most pedig a magyarországi X-Faktor révén szeretne igazi nagy sztár lenni. A 24 éves fiatalember saját bevallása szerint tele van gátlásokkal, a színpadon azonban elemében érzi magát.
Ez látszott a szombati adásban is, amelyben Ráduly Botond Manó Robbie Williams Let Me Entertain You című dalával teljesen levette a zsűrit a lábáról. Szikora meg is jegyezte Manónak: „Arany van a torkodban, s nagy X-faktor a lelkedben”. A többi mentor is el volt ragadtatva, Tóth Gabi szerint olyan őserő van a fiatal énekesben, amilyent nagyon kevés produkcióban lehet látni. Geszti Péter megjegyezte, hogy a sepsiszentgyörgyi énekes olyan volt, mint egy rockkoncerten egy igazi rockénekes. A fiatalember így négy egyértelmű igennel jutott tovább, s részt vehet a budapesti táborban.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
szóljon hozzá!