A sepsiszentgyörgyi uszoda igazgatója, Nagy Zoltán portálunknak elmagyarázta, miért nem írták alá a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség által észlelt rendellenességek miatt a napokban kiállított jegyzőkönyvet. Az intézmény tevékenységét több mint egy hónapig vizsgálták.
2013. november 18., 18:422013. november 18., 18:42
A fogyasztóvédelmi ellenőrzéssel kapcsolatban „a tisztánlátás érdekében” tartotta fontosnak Nagy Zoltán igazgató, hogy pontosítsa, milyen előzményei voltak a jegyzőkönyv-aláírás megtagadásának.
Mircea Diacon főfelügyelő kijelentette, hogy az uszoda esetében a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség az észlelt rendellenességek miatt 3000 lejes pénzbírságot szabott ki. Az intézményvezető szerint az európai normáknak nem felelnek meg bizonyos berendezési tárgyak. A nagy úszómedence körül csúszásgátló kellene legyen, és nincs korlát sem, amelybe az úszók kapaszkodhatnának, amikor pihennek – mondta. Az uszoda igazgatója azonban máshogy látja.
„Építészeti és uszodatechnikai szempontból két típusú úszómedence létezik: süllyesztett víztükrű (klasszikus) és feszített víztükrű. A sepsiszentgyörgyi uszodában mindkét típus megtalálható. A kis medence süllyesztett víztükrű, ezt a medencét körülveszi a harminc centiméter magas padka, amit a fogyasztóvédelem ellenőrei láthattak is. Ami a nagy medence típusát illeti, az feszített víztükrű és esetében a harminc centi magas padka – ennek hiányát rótták fel – sem funkcionalitását tekintve, sem pedig az oldalkifolyásos, vízforgatásos- keringetős rendszerrel nem összeegyeztethető. Mi több: a világon nem létezik oldalpadkával rendelkező feszített víztükrű medence” – emelte ki.
A fogyasztóvédők ugyanakkor felrótták, hogy az uszodánál olyan klóros palackokat találtak, amelyeken nem volt címke, és az elsősegélyes pontnál is lejárt, vényköteles orvosságokat találtak.
„A fogyasztóvédelem ellenőreinek bemutatásra kerültek az adott vegyszerek származására, szállítására, szavatossági idejére vonatkozó dokumentumok. Számukra érthetetlennek tűnt, hogy a hipoklór esetében, ami ömlesztett formában kerül beszerzésre, miért nincs minden kanna külön- külön felcímkézve” – tette hozzá Nagy Zoltán. Ami a vízminőség ellenőrzésének gyakoriságát illeti, az igazgató leszögezte, napi ellenőrzésre kerül a víz PH, klór, algásodás és hőmérsékleti szintje, amit erre a célra kijelölt regiszterbe jegyeztek – és be is mutattak az ellenőröknek. A medencék vízének laboratóriumi ellenőrzését – bakteriológiai szempontból – a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság szakemberei végzik, időszakos, szúrópróbaszerű ellenőrzések alkalmával, ezek eredményei megfelelnek a törvény által előírt paramétereknek, az eredményeket tartalmazó dokumentumokat a fogyasztóvédelem ellenőrei is kézhez kapták.
„Ezért nem írtuk alá a fogyasztóvédelem által megalkotott jegyzőkönyvet” – összegezte az igazgató, hangsúlyozva, hogy a további lépésekről jogászokkal tanácskoznak.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
szóljon hozzá!