Az Olt védőgátján épül kerékpárút

Megközelítőleg 3,7 millió lejt fordítanak azon kerékpárút megépítésére, amely az Olt folyó védőgátján készülne el – döntött Sepsiszentgyörgy önkormányzatának képviselő-testülete csütörtöki ülésén. A Domb utcai tömbház megerősítését is támogatták.

Bencze Melinda

2015. május 29., 00:342015. május 29., 00:34

2015. május 29., 00:362015. május 29., 00:36

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, 800 ezer lejjel egészítik ki a megyeszékhely költségvetését, így már 197 millió lejjel számolhatnak a városi önkormányzat ez évi, tervezett összköltségvetését illetően. Az említett összegből 700 ezer lejt a fejlesztési minisztériumtól kaptak, amelyet a Domb utca 25-ös számú tömbház megerősítésére használnak fel, a fennmaradó összeg különböző értékesített javakból származik. Kerékpárút megépítéséről is döntött csütörtöki soros ülésén a sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviselő-testülete, így az Olt-folyó árterének közelében található védőgáton két méter széles kerékpárutat alakítanak ki tíz kilométer hosszúságban.

Pârvan Rodica, önkormányzati képviselő nehezményezte az említett összeg ilyen célra való fordítását, mint magyarázta: előbb a belvárosban található, romos állapotban levő Bodok Szálloda épületét kellene felújítani. „Abba kellene befektetni, hogy egy szép szálloda várja a Sepsiszentgyörgyre látogató vendégeket, medencével és kellemes környezettel” – hangoztatta Pârvan Rodica. A városvezető erre reagálva elmondta, hogy rengeteg procedúrán át kell esniük annak érdekében, hogy a szálloda felújítását elvégezhessék, azonban az elkövetkező hetekben véglegesíteni fogják azt a tervet, amely alapján mindez megvalósítható lenne. Antal Árpád ugyanakkor hozzátette, a legoptimistább változat szerint is csak 3-4 éven belül történhet mindez meg, ugyanakkor hozzátette: meg van győződve, hogy nem egy bicikliút megépítésére szánt összegből kell átcsoportosítani a hotel épületének felújítására. Mădălin Guruianu képviselő ugyanakkor elmondta, kételkedik abban, hogy a vízügyi hatóság engedélyt adna ki a védőgáton való építkezésre. Antal Árpád válaszolva a felvetett problémára elmagyarázta: létezik egy korábban aláírt egyezmény erre, amelyet csupán fel kell újítani.

Mindezek mellett több utca felújítási terveinek elkészítésére és sepsiszentgyörgyi oktatási intézmények költségvetésének kiegészítéséről is döntöttek az önkormányzati képviselők a csütörtöki soros ülés alkalmával.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés