Az MPP nem támogatja az autonómia kampánytémaként való használatát

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Hosszú kihagyás után összeült a Magyar Polgári Párt és az RMDSZ képviselőkből álló autonómiabizottság csütörtökön Sepsiszentgyörgyön. A találkozóról Biró Zsolt, az MPP elnöke beszélt.

Bencze Melinda

2015. május 07., 17:202015. május 07., 17:20

2015. május 07., 20:162015. május 07., 20:16

„Végre sikerült kimozdítani a holtpontról a munkát, ugyanis eddig különböző indokokkal és különböző feladatok miatt nem tartották időszerűnek az RMDSZ képviselői egy ülés megszervezését. Most már sikerült egy asztalhoz leülni” – magyarázta Biró Zsolt. Hozzátette, a két párt együttműködésének egyik alapfeltétele volt, hogy Székelyföld esetében a területi autonómia ügyét mindenképp fel kell vállalni. Az elmúlt huszonöt év időhúzását követően érdemben is lépni kell – jelentette ki Biró csütörtökön Sepsiszentgyörgyön. „Világosan elmondtuk, hogy az időhúzást nem támogatjuk, továbbá nem akarjuk semmiképpen azt a látszatot kelteni, hogy a 2016-os önkormányzati választások esztendejében kampánytémaként poroljuk és vesszük le az autonómia törvény-tervezetét” – hangsúlyozta az MPP országos elnöke. Hozzáfűzte, amennyiben szeptemberben, az őszi ülésszak megkezdésekor nincs véglegesített autonómia-statútum, és az nem kerül a parlament asztalára, akkor a már említett bizottságban felfüggesztik tevékenységüket.

A csütörtöki bizottsági ülés alkalmával a beterjesztés hogyanjáról is beszéltek, valamint áttekintették azokat a módosító indítványokat, amelyek beérkeztek a még tavaly ősszel nyilvánosságra hozott statútumot illetően. A két legfontosabb módosító indítványként – amelyek mindenképp be kell kerüljenek a véglegesített változatba – az MPP országos elnöke a következőket jelölte meg: népszavazás kiírása és a megyei kormánymegbízottak hatáskörei. A népszavazással több, korábbi félreértést lehetne tisztázni, így például Székelyföld határait illetően is, hiszen, mint Biró fogalmazott: „a régiókat nem kijelölni, hanem elfogadni kell”, azokat pedig az ott élő embereket megkérdezve lehet megállapítani. A kormánymegbízott hatáskörével kapcsolatban ugyanakkor arra a vitatott kérdésre gondolnak az MPP képviselői, miszerint van-e joga a prefektusnak, illetve bevethető-e Székelyföldön a román hadsereg, és amennyiben igen, milyen esetekben.

A közvitát illetően Biró Zsolt elárulta: több tucat módosító javaslat is beérkezett, ezek között vannak olyanok, amelyek megfontolandók. Mint mondta, van köztük gazdasági, közigazgatási, oktatási és nyelvhasználati témakört érintő indítvány is, ám mivel ezek nem kész és szövegezett javaslatok, így a csütörtöki ülés alkalmával nem tudták beépíteni a tervezetbe. Arra a kérdésre, hogy a Székely Nemzeti Tanács lármafa-gyújtási kezdeményezésével kapcsolatban személyes megkeresés történt-e, elmondta: még nem, ám üdvözli az ötletet, hiszen minden olyan rendezvényt támogatni kell, amely a nagyközönség figyelmét Székelyföldre irányítja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés