Az étel tisztessége a múzeumban

•  Fotó: Bartos Lóránt

Fotó: Bartos Lóránt

Nagyszámú érdeklődő jelenlétében szombat délben nyitották meg Az étel tisztessége. Polgári étkezési szokások című kiállítást Kézdivásárhelyen. A gazdag kiállítási anyag gyakorlatilag időutazás a múltba, ami révén betekintést nyerhetünk a régi korok étkezési szokásaiba.

Bartos Lóránt

2014. október 12., 12:572014. október 12., 12:57

2014. október 12., 12:582014. október 12., 12:58

A nagyszabású kiállítás immár a harmadik, ami az Incze László Céhtörténeti Múzeum szervezésében a polgári élet mindennapjaihoz kötődik és ezúttal az étkezési szokásokkal kapcsolatos tárgyakat, kellékeket mutatja be a nagyközönségnek.

Mivel a kiállítóterem a nagyszámú érdeklődőt nem tudta befogadni, így a megnyitót az intézmény udvarán tartották. Elsőként Dimény Attila a múzeum vezetője köszöntötte a jelenlevőket, majd utána Bereczki Ibolya, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum megbízott főigazgatója és Sári Zsolt, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum tudományos és ismeretátadási igazgatója méltatta a kiállítási anyagot, általuk betekintést lehetett nyerni a polgári étkezés, illetve a szokáskörhöz tartozó kellékek világába.

A kiállítás rendhagyó, hiszen a piactól a mészárszékig, az ebédlőtől a konyhán át a kamráig vagy a kávézóig mindent meg lehet szemlélni. A hangulatos anyag, a remek kiállítási tálalás a jelenlevőket szemmel láthatóan elvarázsolta, főleg a gyerekek élvezték a letűnt kor tárgyait, de még az idősebb korosztálynak is fejtörést okozott egy-egy tárgy – például egy ósdi hűtőszekrény – azonosítása.
A kiállítási anyagot nagyméretű, Kézdivásárhely főteréről készített reprók teszik élethűbbé, a piac, vagy a mészárszék a régi családi fotók révén gyakorlatilag a néző belekerül a vásári forgatagba. A tárgyak vagy helyszínek azonosítását magyarázó szövegek könnyítik meg, magyar és román nyelven olvasható, hogy milyen fűszereket használtak egy évszázaddal ezelőtt, a konyhai berendezést ismertető pannón pedig régi újsághirdetéseket is vannak, amikből kiderül, hogy miként csábították újdonságok megvásárlására a kereskedők a háziasszonyokat.

A Kozák (Kazak) teás-, a londoni csokoládés-, a gyerekkekszes-, a Frank vagy a régi Douwe Egberts csokoládés-dobozokat elszemlélve bebizonyosodik, hogy ezelőtt is adtak a díszes csomagolásra, és a nézelődő arra is rádöbbenhet, hogy akkoriban nem csak a felsoroltakat árusították pléhből vagy vastag kartonból készített, színes grafikai elemeket tartalmazó dobozban, hanem az orosz teafű és a Maxah vagy Corona halva is ízléses pléhdobozban volt megvásárolható. Apró szórólapokról tudjuk meg, hogy milyen volt a Szent István malátakávé, és azt is, hogy a Valódi Schmoll Pasta miért állt el évekig.

A színes, érdekes anyag létrejöttét Beke Boróka (Zabola), Bene Gabriella, Biszak Katalin, Farkas Gábor, György-Szakács Gizella (Gelence), Ilyés Sándor, Imreh Emese, Kászoni Barna, Kászoni Mária, Kiss Éva, Kovács Márta (Csíkszereda), László Endre (Sepsiszentgyörgy), László Károly, Márton Imre, gróf Mikes Borbála (Uzon), Molnár Szilveszter, Nagy Éva, Nagy Ibolya, Nagy Tihamér, Neagu Emília, Para Sándor (Kovászna), Pásztor Csilla (Sepsiszentgyörgy), Pásztor Ferenc (Sepsiszentgyörgy), Szőcs Emese, Szőcs Dezső, Szőke Éva (Bereck), Tóth László, Vetró András valamint a Székely Nemzeti Múzeum, Csángó Néprajzi Múzeum és a Haszmann Pál Múzeum támogatta.

A múzeum munkatársai arra kérik a kiállítást osztályokkal megtekinteni vágyó pedagógusokat, hogy látogatási szándékukat, időpont egyeztetés érdekében, jelezzék Dimény Erika múzeumpedagógusnak a 0267-361 748-as telefonszámon vagy a dimenyerika.sznm@gmail.com email-címen. Előzetes egyeztetés alapján a diákok interaktív tárlatvezetés vagy múzeumpedagógiai foglalkozás (feladatlap, szerepjáték) során ismerhetik meg a kiállítást ami egyébként 2015. február 21-ig látogatható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Végzett az első sportszakos és képzőművész évfolyam a sepsiszentgyörgyi Sapientián

Ballagási ünnepséget tartottak a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karán, szombaton. Az alkalom különlegessége, hogy idén végzett az első sport- és edzőszakos évfolyam, és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) művészképzésének hallgatói is.

Végzett az első sportszakos és képzőművész évfolyam a sepsiszentgyörgyi Sapientián
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Perkői néptánctalálkozó: a néptánc és a népi kultúra nem múzeumi emlék, hanem élő hagyomány

Szombat délelőtt a helyi Borsika kisebb, illetve nagyobb táncosai léptek fel elsőként a Perkő nyergében felállított szabadtéri színpadon. Őket több mint negyven csoport követi a XX. Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján.

Perkői néptánctalálkozó: a néptánc és a népi kultúra nem múzeumi emlék, hanem élő hagyomány
2026. június 12., péntek

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából

Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából
2026. június 12., péntek

Medve ölhetett meg egy embert egy bölöni erdőben

Eltűnt férfi miatt riasztották a hatóságokat, de már csak a holttestét találták meg az erdőben.

Medve ölhetett meg egy embert egy bölöni erdőben
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Felszólítás jár a gondozatlan sírokért

Elkezdődött a sepsiszentgyörgyi köztemetőben a gondozatlan sírhelyek jogi státuszának felülvizsgálata. A gondnokság felszólítást helyezett el azokon a sírokon, amelyek után nem fizették be a fenntartási díjat, illetve amelyeket elhanyagoltak.

Felszólítás jár a gondozatlan sírokért
2026. június 12., péntek

Több mint 480 ezer lejes adócsalási ügyben csaptak le Kovászna megyében, egy férfit őrizetbe vettek

Hat helyszínen tartottak házkutatást a rendőrök Kovászna megyében egy használt autók kereskedelméhez kapcsolódó adócsalási ügyben.

Több mint 480 ezer lejes adócsalási ügyben csaptak le Kovászna megyében, egy férfit őrizetbe vettek
2026. június 12., péntek

Lezárják Sepsiszentgyörgy több utcáját a hétvégi sportesemények miatt

Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Sepsiszentgyörgyön június 12–13-án a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun Futófesztivál idején. A lezárások több belvárosi utcát és lakóövezeti szakaszt is érintenek.

Lezárják Sepsiszentgyörgy több utcáját a hétvégi sportesemények miatt
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Magyar feltalálók napja Sepsiszentgyörgyön: tisztelgés az emberi kíváncsiság, innováció és kitartás előtt

A magyar feltalálókra, számos Nobel-díjas tudósunkra és találmányaikra hívja fel a figyelmet a Dohánygyárban 5. alkalommal megszervezett Magyar Feltalálók Napja. De a mai fiatalok sem maradhatnak ki a programból, hiszen ők lesznek a holnap tudósai.

Magyar feltalálók napja Sepsiszentgyörgyön: tisztelgés az emberi kíváncsiság, innováció és kitartás előtt
2026. június 11., csütörtök

MindFormers: tartalmas program az ifjúságnak az iskolafalakon kívül

Új nézőpontokat nyit és gondolkodásra sarkall Sepsiszentgyörgy egyik legfiatalosabb rendezvénye. A MindFormers jó lehetőség az iskolák számára, hogy a jövő tanévre tervezett alternatív heteket izgalmas, interaktív programokkal töltsék ki.

MindFormers: tartalmas program az ifjúságnak az iskolafalakon kívül
2026. június 10., szerda

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói

Első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a sepsiszentgyörgyi művészképzés végzős hallgatói a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak. A Diploma című kiállítás a város első egyetemi szintű képzőművészeti képzésének eredményeibe enged betekintést.

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói
Hirdetés