
Fotó: Bús Ildikó
Annak ellenére, hogy november elseje Mindenszentek Napja, a köztudat Halottak Napjaként tartja számon. A sepsiszentgyörgyi temetőkben már kora délután megjelentek a hozzátartozók, akik gyertyákat gyújtottak, virágkoszorúkat helyeztek el.
2014. november 02., 13:372014. november 02., 13:37
2014. november 02., 13:392014. november 02., 13:39
Apró gyertyalángok égtek az elhunytak emlékére már kora délután a katolikus temetőben, de a vártemplom környékén is, a hozzátartozók rendezgették a sírokat, majd elhelyezték koszorúikat, virágaikat. A legtöbben a krizantémot választják, melynek kevésbé ismert neve a margitvirág és a kegyelet illetve részvét virága, de sokan érkeztek koszorúkkal, nagyobb csokrokkal. Míg a korábbi években gyertyákkal emlékeztek az elhunytakra, ma már inkább mécseseket gyújtanak a hozzátartozók, így piros és fehér fényben látszik már távolról a temető.
„A túlvilágba vetett hit egyik legkiemelkedőbb napja a mindenszentek ünnepe és a halottak napja” – mondta el Kelemen Margit, aki elhunyt rokonai sírját kereste fel a katolikus temetőben. Mint mondta, nemcsak ezen a napon látogatja a sírokat, hanem hétköznapokon is, de a novemberi ünnep meghittebb számára. „November elsején azért ünnep kilátogatni a temetőbe, mert ilyenkor mindenki magába száll kicsit és nemcsak az elhunytakra emlékezik, hanem saját lelkét is megvizsgálja. Ezen a napon érezhetjük igazán az elmúlást, de a túlvilág bizonyosságát is, hiszen a gyertyaláng is ezt jelképezi” – mondta a 74 éves özvegyasszony. Szerinte a gyászt sosem lehet igazán feldolgozni, de az Istenbe és feltámadásba vetett hit sokat segít.
A halottak lelki üdvéért imádkoztak vasárnap Sepsiszentgyörgy katolikus templomaiban is, illetve a hős katonák sírjainál, ugyanakkor a katolikus temetőben is tartanak szertartást.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!