
Az elmúlt negyedszázad legnagyobb költségvetését fogadta el a Kovászna megyei közgyűlés. Tamás Sándor megyeelnök elmondta, az önkormányzat és a hozzá tartozó intézmények idei büdzséje 334,1 millió lej, tavaly még 219 millió lejből, tavalyelőtt 169 millióból gazdálkodtak.
2015. február 17., 20:172015. február 17., 20:17
Beruházásokra 91 millió lejt fordítanak, ennek az összegnek a 89,4 százaléka európai uniós alapokból származik. A teljes büdzséből a legnagyobb részt, 26 százalékot a környezetvédelemre költenek, ebből finanszírozzák a kézdivásárhelyi és a sepsiszentgyörgyi szeméttelepek bezárását és a lécfalvi korszerű megyei lerakó megépítését.
Az egészségügyi rendszer támogatására a költségvetés 21 százalékát költik. A szociális védőháló működtetésére szintén nagyobb összeget szánnak, a költségvetés 15 százalékát. A fejlesztési tételnél a tanácselnök elmondta, idén 75 kilométer megyei utat aszfaltoznak, s megépítik a Nagyajta–Apáca közötti hidat. Idén 1,2 millió lejt fordítanak a sport támogatására, folytatják a vidékikultúrház-felújító programot, és 900 ezer lejt különítenek el a falusi tanintézetek korszerűsítésre.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!