
Első alkalommal „lép fel” Romániában André Stern, aki Sosem jártam iskolába címmel tart előadást szombaton Sepsiszentgyörgyön. Az eseményt azoknak ajánlják, akik kiegyensúlyozott kapcsolatra vágynak környezetükkel és önmagukkal szemben.
2014. november 19., 16:522014. november 19., 16:52
André Stern francia kutató és pedagógus, aki sosem járt iskolába. Édesanyja tanárnő volt, szülei közösen döntöttek úgy, hogy gyermeküket nem járatják egy tanügyi intézménybe se. Ennek köszönhetően a fiatal franciának lehetősége nyílt arra, hogy magától fejlődjön és alakuljon személyisége – a saját érdeklődése, tanulási ritmusa, valamint lelkesedése alapján. André Stern jelenleg több mesterséget is művel, nyelveket is beszél.
A kutató azt vallja, ha többen hagynák – és követnék – ezt a példát, akkor nagy örömben lenne része a világnak, valamint hiszi, hogy amennyiben egy személy olyan tevékenységet folytat, amely lelkesedéssel tölti el, akkor soha többé nem kell külön erőfeszítést tennie az ismeretek elsajátításáért. Az értekezés alkalmával arra is kitér az előadó, hogy mi szükséges az iskola nélküli élethez, ugyanakkor a jelenlevők kérdéseikre is választ kaphatnak.
Az esemény a Megújuló Lelkesedés szervezésében jön létre, kezdési időpont szombat 18 óra, helyszín a Kós Károly Szakközépiskola konferenciaterme. A belépőjegyek ára 50 lej, azonban kedvezményes, 25 lejes jegyek is válthatók péntekig. Előjegyeztetni Bodor Enikőnél a 0745-582.466-os telefonszámon lehet.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
szóljon hozzá!