
Az Amerikai Egyesült Államok zászlaját is kitűzték hétfőn Kovászna Megye Tanácsának homlokzatára, annak tiszteletére, hogy a székelyföldi helyzetről tájékozódni kívánó amerikai politikai attasék keresték fel Tamás Sándor tanácselnököt és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert.
2014. május 06., 14:122014. május 06., 14:12
2014. május 06., 17:112014. május 06., 17:11
Kendra Pace, a bukaresti amerikai nagykövetség emberi jogokkal foglalkozó politikai attaséja azért jött Székelyföldre, hogy a székelység választott képviselőivel beszéljen arról, hogy milyen problémák léteznek a régióban. A megbeszélésen ismertette Székelyföld problémáit a két elöljáró, és részletesen kitértek a székelyek által elszenvedett jogtiprásokról is – tájékoztatott Kovászna Megye Tanácsának Sajtóirodája.
Az elöljárók beszámoltak a székely zászló betiltásának körülményeiről, a kisebbségi jogok bővítésének alkotmányos akadályáról, az államot képviselő prefektusok túlkapásairól, a Székelyföldet évtizedek óta sújtó gazdasági bojkottról, ugyanakkor a székelység politikai céljairól is. Rámutattak: szükségesnek tartják, hogy létrejöjjön Székelyföld autonómiája, és azt is, hogy a magyar nyelv hivatalos nyelvvé váljon a régióban.
„Ahhoz kértük az Egyesült Államok kormánya képviselőinek támogatását, hogy járjanak közben annak érdekében, hogy szülőföldünkön érvényesíteni tudjuk a székelység számára fontos közösségi jogokat” – nyilatkozta a találkozó után Tamás Sándor.
„Mi azt gondoljuk, hogy az Egyesült Államokra és az Európai Unióra hárul a felelősség, hogy a román állam képviselőivel megértessék, hogy Romániában a kisebbségi kérdést, nevezetesen Székelyföld ügyét csak akkor lehet megnyugtatóan megoldottnak tekinteni, ha ahhoz a megoldáshoz a székelység is hozzájárul” – hangzott el a megbeszélésen.
Antal Árpád részleteiben ismertette a politikai nyomásgyakorlást, aminek az erdélyi magyarok folyamatosan ki vannak téve úgy a román politikum, mint a központi román média részéről, és ismertette annak a kettős mércének a konkrétumait is, melyet a román hatalom előszeretettel használ az erdélyi magyarokkal szemben. „A kettős mérce a magyarokkal szemben megszokott és normális. Úgy a szimbólumhasználat tekintetében, mint ingatlanok átadásának a kérdésében a helyi önkormányzatok számára. A fenyegetettség érzése egyre nő a magyarokban, olyan körülmények között, hogy a román állam egyetlen beruházása Sepsiszentgyörgyön egy hatalmas csendőrkaszárnya volt.
Tamás Sándor azt is kifejtette, hogy mélyen demokrácia-ellenesnek tartja, hogy „mindig minden „alkotmányellenes amit szeretnénk”, véleménye szerint ez szabadságellenes felfogás és ellentmond az európai értékeknek. „A székely zászló betiltása egyszerűen abszurd. A 21. században egy közösséget és annak vezetőit üldözik egy zászló miatt, úgy hogy közben az igazságszolgáltatás súlyos öklét használják fel ellenünk. És mindez az Európai Unióban történik. Ha mindez nem velünk történne, el sem hinnénk, annyira abszurd a helyzet” – foglalta össze a tanácselnök.
Antal Árpád polgármester úgy véli „egyetlen szóban lehet összefoglalni mindazon problémáknak a megoldását, melyet az amerikaiakkal ismerettettünk, és ez a szó az autonómia”.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!