
Több százan vettek részt advent első vasárnapján a sepsiszentgyörgyi épülő főtéren, hogy közösen készülődjenek a karácsonyi időszakra. A felszólalók a szeretet otthonokba való becsempészésére szólítottak.
2015. november 30., 10:282015. november 30., 10:28
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ünnepi beszédében elmondta, immár sokadik éve gyűlnek össze a megyeszékhely lakói, hogy együtt és közösen vegyenek részt az adventi időszak első gyertyájának meggyújtása alkalmából. „Különösen nagy öröm, hogy idén az új főtéren találkozhatunk, hiszen azért építettük, hogy rangos helyszínt tudjon biztosítani közös ünnepeinknek és rendezvényeinknek” – mondta el elöljáró, hozzátéve, hogy a várost és közösséget csak úgy lehet építeni, ahogyan a fecske: cseppről-cseppre, találkozásról találkozásra, épület felújításról további beruházásokra. „Mindaz, ami ma körülöttünk történik tőlünk keletre vagy nyugatra, mindaz, ahogyan megingott az emberek biztonsága Európában, azt jelzi nekünk, hogy szerencsések vagyunk, mivel ezen az esetén félelem és gyűlölet nélkül együtt tudunk ünnepelni” – hangsúlyozta Antal Árpád. Vigyük haza ezt a lángot, teljenek meg otthonaink szeretettel – zárta ünnepi beszédét.
„A fenyőnek zöldje reményt kelt szívünkben” – fogalmazott ünnepi beszédében Márkus András, római katolikus plébános. Hozzátette, „a négy hét után reménykedünk, hogy utat találjunk: hogyan kell Isten felé elindulni ebben a zűrzavaros világban”. Isten áldását kérte azokra az anyákra, akik Sepsiszentgyörgyön gyermeket vállalnak, s olyan jövőt kért nekik, amelyben örömmel fel tudják nevelni a gyereküket.
Az adventi időszak első vasárnapján szervezett eseményen Luizan Zan jazz-énekesnő karácsonyi dalokat énekelt, a Csipike Napköziotthonos Óvoda Tipetupa és Csillag nagycsoportjainak tagjai karácsonyváró zenés-verses műsort mutattak be, szavalt Péter Izolda, a Plugor Sándor Művészeti Líceum tizenkettedik osztályos tanulója, valamint a Református Kollégium Refsonor kórusa is fellépett. A következő hetekben hasonló, a várakozás és készülődés jegyében zajló rendezvényeket szervez a megyeszékhely önkormányzata vasárnap esténként.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!