
Több mint négyszáz óvszer fogyott el a Kovászna Megyei Vöröskereszt AIDS ellenes akcióján.
2013. december 02., 19:352013. december 02., 19:35
2013. december 02., 20:592013. december 02., 20:59
December elsején a Kovászna Megyei Vöröskereszt két sátrat állított fel az Erzsébet park központi bejáratánál az AIDS ellenes világnap alkalmából. A piros ruhát viselő önkéntes fiatalok vasárnap 11 és 14 óra között, mellükön vörös szalaggal szórólapokat osztogattak. Az akció a HIV vírussal való megfertőződés veszélyeire és az időben történő felismerés fontosságára figyelmeztette a Sepsiszentgyörgy központjába látogatókat.
Az érdeklődőknek a tájékoztató jellegű rövidfilmeket vetítettek, illetve alkalom nyílt a beszélgetésre is. A három óra leforgása alatt több mint 400 óvszert osztottak szét. Ennek célja a megelőzés fontosságának tudatosítása volt – közölte portálunkkal Papp Adolf, a Vöröskereszt háromszéki vezetője. Elmondta: mintegy százan töltötték ki a megbetegedéssel kapcsolatos kérdőívet, melynek eredményeit januártól a Kovászna Megyei Vöröskereszt honlapján lehet megtekinteni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
szóljon hozzá!