„Az árkosi kastély nem garzon” – A költözést ellenzők érvei

Egy művelődési intézményt a visszaszolgáltatást kimondó jogerős bírósági ítélet ellenére sem lehet csak úgy kilakoltatni, mint egy garzonlakásban élőt – jelentette ki Ioan Pop-Sabău, az árkosi Szentkereszty-kastélyban működő kulturális központ jogi képviselője.

Bíró Blanka

2015. május 27., 20:592015. május 27., 20:59

Portálunknak elmondta, több akadálya is van annak, hogy átadják az épületet a Jankovich-Bésán családnak. „Többek közt azért sem tudjuk ezt megtenni, mert erre az évre is rengeteg rendezvényt szervezett az Árkosi Kulturális Központ. Nem lehet, hogy érkezik egy művész Franciaországból, Magyarországról és lelakatolt ajtókat talál” – magyarázta az intézmény ügyvédje.

Hozzátette, a kastély parkjában 106 kortárs szobor kapott helyet, amit nem lehet elszállítani, ezek sorsáról is egyeztetni kell. Példaként említette, a bukaresti Román Irodalmi Múzeum épületét is csak a visszaszolgáltatást kimondó döntés után hét évvel adták át a tulajdonosnak, hiszen az ott felhalmozott, összegyűjtött értékeknek új helyet kellett találni.

Ioan Pop-Sabău kérdésünkre elmondta továbbá, a jelenlegi telekkönyvben már nem azok az ingatlanok szerepelnek, mint az államosítás előtt, például egy istállót kiállítóteremmé alakítottak át. Emlékeztetett, hogy az elmúlt évtizedek során a román állam több mint 3 millió eurót fektetett be az épületbe.

„Ma már csak a családi kápolna maradt változatlan formában, ha kérik, azt visszaadjuk” – jegyezte meg az ügyvéd. Pop-Sabău tavaly óta képviseli a kastélyban 1990 óta működő kulturális központ érdekeit, és úgy véli, ha korábban megkapta volna az ügyet, nem született volna jogerős ítélet a visszaszolgáltatásról.

„Megkérdőjelezhető a tulajdonjog, hiszen Szentkereszty Béla báró titokzatos körülmények között elhunyt, testvére, Erzsébet pedig a horthysta csapatokkal menekült. Ebben az összefüggésben a kastélyt nem a kommunista hatalom államosította, hiszen a másik oldalon harcolók minden ingatlanját már korábban elkobozta a román állam” – mondta az ügyvéd.

A Jankovich-Bésán család jogi képviselője, Kincses Előd korábban azt nyilatkozta, a tulajdonosok az Árkosi Művelődési Központ képviselőinek időhúzása miatt nem tudják birtokba venni a Szentkereszty-kastélyt.

Rámutatott: már 2002-ben megszületett az első kilakoltatási végzés, majd 2012-ben a jogerős ítélet is, ennek ellenére a tulajdonosok nem tudják birtokba venni az ingatlant, és a művelődési központ bért sem fizet annak használatáért. Az ügyvéd arra is felhívta a figyelmet, hogy a jogerős bírósági döntés gyakorlatba ültetésének akadályozása bűncselekménynek minősül.

A vita kirobbanása után aláírásgyűjtés is indult a művelődési központ megmentése érdekében, a petíciót Szőcs Géza költő, György Attila író és Szebeni Zsuzsanna, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet határon túli referense is aláírta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés