„A bor megvéd az alkohol káros hatásaitól”

•  Fotó: Bús Ildikó

Fotó: Bús Ildikó

A bor egészségügyi hatásairól és a kóstolás szertartásáról tartott bemutatót hétvégén Sepsiszentgyörgyön Balla Géza, a Borászok Borásza díj idei várományosa.

Bús Ildikó

2014. március 10., 12:002014. március 10., 12:00

„A bor megvéd az alkohol káros hatásaitól” – jelentette ki Balla Géza, aki bemutatója során, nemcsak az általa készített borok jellegzetességeit ismertette, hanem a bor egészségügyi hatásairól is beszélt. Az Indivino borbárban szervezett rendezvényen hét különböző bort kóstolhattak a vendégek, köztük mustos fehéret, de erős, vörös sziklabort is. A borász különlegességként egy Kadarisszima nevű italt is hozott, melynek édeskés íze a különféle desszertek kísérője lehet. A bor különlegessége nemcsak ízében rejlik, hanem elnevezésében is, hiszen bár tokaji eljárással készült, ezt a nevet nem kapatta meg. A kékszőlőből készített aszúbor, amely a kadarka minden jegyét magán viseli végül a Kadarisszima nevet kapta és az édességek legkiválóbb desszertbora – magyarázta Balla Géza.

A borász kihangsúlyozta, hogy sört vagy más alkoholos italt inni nem ugyanaz, mint bort inni. Nemcsak a mérték miatt, hanem az ízvilág miatt sem. Míg pálinkából két-három deciliter már részegséget okozhat, borból akár hét litert is képes lebontani a májunk, de ezt kipróbálni azért nem kell – tette hozzá. A szakember kihangsúlyozta, a bornak egészségügyi hatásai vannak, melyet szívorvosok is igazolnak, és ő maga naponta megiszik minimum két deci bort, mégsem lett alkoholista és beteg sem.

Balla Géza a kóstolás művészetéről is beszélt, amelynek folyamata a pohár választásánál kezdődik. Minden borhoz más és más pohár szükségeltetik: először nézni kell a bort, megforgatni a pohárban és gyönyörködni benne. A kóstolás a bor illatozásával folytatódik, mivel annak nem szaga, hanem illata van, és csak ezután lehet belőle kortyolni. „Egy minőségi bor zamata nagyon fontos, a minőségi bor ugyanakkor nem édes, és nem csinálunk belőle fröccsöt. Kóstoláskor, amikor a szájüregbe kerül a bor, érezni kell minden jellemvonását, testességét, csak azután nyeljük le” – magyarázta a szakember.

Balla Géza egyébként a kolozsvári Kertészeti Egyetem Borászati részlegén szerzett mérnöki diplomát és saját szőlészeti-borászati vállalkozást működtet mintegy 78 hektáron, a híres Ménesi borvidéken.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak

Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak
2026. március 15., vasárnap

Elhagyottnak tűnő autókban rejtette el a csempészett cigarettát a háromszéki bűnbanda

Cigarettacsempészetre szakosodott háromszéki bűnszervezetet leplezett le a rendőrség. Az ügyben végzett harminckét házkutatás során jelentős mennyiségű cigarettát, készpénzt, sőt légfegyvert is találtak.

Elhagyottnak tűnő autókban rejtette el a csempészett cigarettát a háromszéki bűnbanda
2026. március 14., szombat

Erdővidéken is megőrizték 1848 szellemiségét

Tizenkilenc éve emlékeznek meg a szabadságharcról és Gábor Áronról, a hős ágyúöntőről a bodvaji kohónál. A forradalom kitörésének évfordulója előtti napon erdővidékiek és anyaországiak együtt ünnepelték a magyar szabadságot és függetlenséget.

Erdővidéken is megőrizték 1848 szellemiségét
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Kölyökkutyák várnak simogató kezekre a szépmezői kutyamenhelyen

A sepsiszentgyörgyi (szépmezői) kutyamenhely március 14-én ismét várja az állatbarátokat. Februárban a menhely fenntartóinak nagy örömére két tucat kutyát is sikerült örökbe adni, jelenleg sok kölyök várja gazdiját.

Kölyökkutyák várnak simogató kezekre a szépmezői kutyamenhelyen
2026. március 14., szombat

Királyok, császárok, államfők a céhes városban

Vasárnap dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke lesz Kézdivásárhely díszvendége. Ő az eddigi legmagasabb rangú magyar közjogi méltóság, aki itt ünnepi beszédet tart, pedig előtte megannyi király, császár, fejedelem járt a céhes városban.

Királyok, császárok, államfők a céhes városban
2026. március 13., péntek

Négy éve gondos kezekben a háromszéki sport ékköve, a Sepsi Duna Aréna

Hatalmas munkával és elszántsággal tartják fenn a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat arénájának színvonalát. Diószegi László klubelnök büszke a Sepsi OSK otthonára, és hisz benne, hogy a csapat újra kivívja a szurkolók elismerését.

Négy éve gondos kezekben a háromszéki sport ékköve, a Sepsi Duna Aréna
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Sepsi Pilvax: kokárdakészítéssel hangolódnak az ünnepre

Kokárdakészítéssel és énekkel hangolódtak a nemzeti ünnepre csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tein kávézóban, de még pénteken is bárki betérhetett elkészíteni a saját kokárdáját.

Sepsi Pilvax: kokárdakészítéssel hangolódnak az ünnepre
2026. március 13., péntek

A rendőrség által közölt fényképek jobb belátásra bírták egy bankautomatánál történt lopás elkövetőjét

Bankautomatánál felejtett pénzt emelt el egy sepsiszentgyörgyi nő, de amikor a rendőrség közzétette a fényképét, két órán belül jelentkezett az őrsön.

A rendőrség által közölt fényképek jobb belátásra bírták egy bankautomatánál történt lopás elkövetőjét
2026. március 13., péntek

Megmenekült a burkolt államosítástól a sepsiszentgyörgyi Szemerja-Görgő Közbirtokosság

A kirívóan magas adóterhek miatt a csőd szélére került szemerjai közbirtokosságot egy rendhagyó megoldás mentette meg: magánszemélyek adományaiból fedezték a többletadót, így a tagság jövedelme idén érintetlen maradt.

Megmenekült a burkolt államosítástól a sepsiszentgyörgyi Szemerja-Görgő Közbirtokosság
Hirdetés