A választás akadályozza az utcanévcserét Szentgyörgyön

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A közelgő államelnöki választások akadályozzák, hogy Sepsiszentgyörgyön módosítsák az utcaneveket, illetve elnevezést adjanak a jelenleg névtelen szakaszoknak. 

Bíró Blanka

2014. szeptember 29., 18:272014. szeptember 29., 18:27

Antal Árpád polgármester (fotó) elmondta: az utcanévadásra, illetve -módosításra vonatkozó tervezetet idén nem tudták napirendre tűzni, mert a hatályos jogszabályok szerint választások előtt fél évvel nem lehet megváltoztatni az utcaneveket. „Az elmúlt hónapokban rendszeresen választásokra készültünk, így nem volt alkalom erről tárgyalni. Jövő évben viszont nem lesz hasonló esemény, így akkor napirendre tűzzük a kérdést” – fogalmazott az elöljáró.

Sepsiszentgyörgyön több új utcának nevet kellene adni, ugyanakkor számos régi elnevezés módosítását is régóta javasolja már az utcanévadó bizottság. Az önkormányzat ugyan többször elfogadta a vonatkozó határozatokat, de a prefektúra minden alkalommal megtámadta a döntést. A határozatokban szereplő utcanevek többségét formai okokra hivatkozva utasították vissza, de az is előfordult, hogy minden magyarázat nélkül óvták meg a döntést.

Az a stratégia sem vált be, hogy csoportosítva fogadják el a határozatokat: legutóbb, még a múlt évben az 1918. December 1. sugárút három szakaszra osztásáról, illetve a Horea, Cloşca és Crişan utcanév Attila-hegyre történő módosításáról döntöttek, egyúttal pedig több névtelen utcát is elkereszteltek.

A döntés ellen azonban román civil szervezetek indítottak pert, a brassói táblabíróság pedig nekik adott igazat, így érvénytelenítette a határozatot. A lakók egy része viszont időközben kicserélte iratait, és a bíróság által hatálytalanított határozat alapján íratta be az új utcaneveket.

Antal Árpád korábban leszögezte: addig tűzik újra és újra napirendre az utcanevek kérdését, amíg sikerül érvényt szerezni a többség akaratának.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés