A polgári párt elküldte Popicának az 1918-as kiáltvány szövegét

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

A Magyar Polgári Párt (MPP) elküldte Marius Popică Kovászna megyei prefektusnak az 1918. december elsején Gyulafehérváron elfogadott kiáltvány szövegét, hogy „a kormánymegbízott tanulmányozhassa a nemzeti kisebbségek számára megfogalmazott ígéreteket is magában foglaló dokumentumot”.

Bíró Blanka

2014. október 21., 21:162014. október 21., 21:16

2014. október 21., 21:162014. október 21., 21:16

Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke (képünkön) leszögezte, amennyiben a prefektus azt várja el a magyar közösségtől, hogy tisztelje az 1918-as decemberi egyesülés révén létrejött román államot, a szervezet azt kéri, hogy a mindenkori kormány képviselői is tartsák be a kiáltványba foglaltakat.

Mint mondta, a polgári párt ezzel a gesztussal kívánt reagálni Marius Popică prefektus nyílt levelére, melyben arra szólította fel Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét, hogy tisztelje a román államot, annak szimbólumait és születésnapját, mert „a román állam szavatolja a diszkriminációmentes, demokratikus választásokat, a sajtószabadságot, a békét, a tisztességes megélhetést és a kisebbségek jogait”.

„Egyre többet kérünk és várunk az államtól, és valóban mindig van helye a többnek, de az a kérdésem: mit adunk mi cserébe? Mint ahogy egy anya is elvárja a tiszteletet a gyerekétől, úgy az állam is elvárja, hogy tiszteljük a törvényeit, a szimbólumait, a hagyományait és a születésnapját. Olyan sok ez?” – tette fel a kérdést a prefektus, aki megjegyezte, csalódott Antal Árpádban.

Amint arról beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi polgármester korábban úgy nyilatkozott, Románia nemzeti ünnepét egy olyan történelmi eseményre emlékező dátumra kell kitűzni, melyet a románok és a magyarok egyaránt elfogadhatónak tartanak.

„December elseje helyett inkább az 1989-es forradalomhoz köthető időpontot kellene választani – például december 16. vagy december 22. alkalmasabb lenne –, hiszen pozitív élményre emlékeztetne” – jegyezte meg a polgármester. Antal arra is felhívta a figyelmet, hogy négy év múlva lesz a százéves évfordulója annak, hogy Erdélyt Romániához csatolták, ám az itt élő másfél millió magyar nem nyert a december elsejei egyesülésből.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés