
Fotó: Kristó Róbert
Első alkalommal szervezi meg a Pál Utcai Fiúk Egyesület a magyar sajtó napját Sepsiszentgyörgyön.
2014. március 10., 14:262014. március 10., 14:26
Rendhagyó eseményt szervez március 15-én az ifjúsági egyesület, melynek keretében nem csak a magyar forradalomról és szabadságharcról emlékeznek meg, hanem a magyar sajtó napjáról is – tájékoztatott Szakáli Zalán sajtószóvivő. Az eseményt a Bástya kávézóban tartják március 15-én, délután 18 órakor, amelyre a helyi sajtó képviselői mellett diákokat és más érdeklődőket is várnak.
„Az esemény ötlete két hónappal ezelőtt fogalmazódott meg bennünk, mikor azon gondolkodtunk, hogy ki kellene egészíteni a március 15-éhez tartozó ünnepkört, ugyanis ez a nap nem csupán az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepe, hanem a szabad magyar sajtó napja is. Éppen ezért találtuk ki, hogy ezen a napon gyakorlott szakemberekkel, sajtómunkatársakkal szervezünk egy beszélgetést” – mondta az esemény főszervezője.
A rendezvényen a Sepsi Rádió, a Háromszék Napilap, a Székely Hírmondó, a Székelyhon.ro, a Mediafax.ro újságírói értekeznek: sajtószabadság és cenzúra; politika és sajtó viszonya; illetve a sajtó mint hatalom témákban.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.
Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.
szóljon hozzá!