A „legsikeresebb” Kreatúra-tábor

•  Fotó: Bús Ildikó

Fotó: Bús Ildikó

Tényleg fejre állt a világ Sepsibükszádon a Kreatúra táborban, hiszen a kívülállók számára nagyon furcsa dolgok történnek: dzsesszdallamok szólalnak meg a mezőn, gyerekek meditálnak a község sportcsarnokában, és kifeszített kötelek fogadják a látogatókat az udvaron.

Bús Ildikó

2014. augusztus 29., 13:112014. augusztus 29., 13:11

2014. augusztus 29., 15:172014. augusztus 29., 15:17

Szervezők és résztvevők egyaránt egyetértenek azzal, hogy eddig talán ez a legsikeresebb Kreatúra tábor, melyet egyébként harmadik alkalommal rendeztek meg Bikszádon. Csütörtök délután, a helyszínre kilátogatva rengeteg érdekesség fogadott: a központban irányító táblák jelezték, hogy merre van a tábor, a főszervező Müller Henrietta szüleinek udvarán egy sereg gyerek és önkéntes tevékenykedett, a tornateremben meditációs órát tartottak, míg a sportpálya mögötti virágos réten egy dzsessz-szaxofonos tanította a gyerekeket.

Idén 26 gyerekkel rajtolt a tábor és a főszervező szerint ebben az évben is másabb volt a tábor, mint az előző években, hiszen arra törekednek, hogy struktúrájában változtassanak. „Fejlődés mindig van, de nem feltétlenül jobb idén a tábor, hanem inkább másabb. Abban más, hogy idén tudatosan csoportra osztottuk a gyerekeket, korosztályok szerint, a foglalkozások pedig párhuzamosan zajlanak minden csoportnak. A foglalkozások megnevezése ugyanaz, viszont tartalmában másabb” – mondta el Müller Henrietta.

Idén foglalkoznak irodalommal, zenével, színházzal, képzőművészettel és különböző műhelyeket alakítanak ki ezekben a témakörökben, de kiállítást is rendeznek az itt készült munkákból. A tábort egy túrázással zárják pénteken, a csapat a Somkőre kirándul. A főszervező szerint a tábor elérte célját, hiszen ismeretséget, barátságot kötöttek a gyerekek és sokkal felszabadultabbak voltak, mint esetleg más környezetben. „Első pillanattól az együttérzést és elfogadást erőltetés nélkül elértük. Sok téma jut nekik eszükbe, például az elfogadásról vagy akár a másságról is, így egy napozás alatt, mikor kifeküdtünk a sportpályára, ilyen témákról beszélgettünk. A spontán beszélgetés alatt szó esett a melegekről, a celebségről, de a Facebook-használatról is. A kérdésekre nyitottnak kell lenni, de az egész csoport az volt és ettől sikeresek ezek a beszélgetések – mondta Müller Henrietta.

A tábort a gyerekek nagyon élvezik, hiszen mint mondták a Kreatúra teljesen más mint az eddig megszokott és kipróbált táborozások. Váncsa Marcell, sepsiszentgyörgyi hatodikos diák, először vett részt a Kreatúrán és elmondása szerint nagyon jól érzi magát, mivel rengeteg jó program van, de a kaja is nagyon finom. „Számomra a kidobós játék tetszett a legjobban illetve a szamuráj játék, de minden nagyon jó és szórakoztató itt” – mondta.

Mihály Boglárka szintén először vesz részt a táborban, számára az ismerkedés a legnagyobb élmény és a különböző játékok kipróbálása. „Nagyon jó barátságok kötődtek most itt a táborban és számomra ez a legfontosabb. Remélem ezután minden évben jöhetek, míg ki nem növöm úgymond a tábort, de utána is szívesen jövök segíteni önkéntesként” – mondta a hetedikes diáklány.

Ilyés Bíborka Gelencéről jött már harmadszor és úgy látja az idei tábor a legjobb, legfőképpen a zenés foglalkozásokat és a művészetekkel kapcsolatos tevékenységeket szereti. „Az a legjobb, hogy oldott hangulatban, sok humorral telnek azok az órák, amelyeken különböző foglalkozások vannak és így nem olyan mintha tanulnánk, hanem mintha folyamatosan játszanánk. Nagyon szeretek itt lenni, ez a kedvenc táborom” – mondta a hetedikes diáklány.

A táborban eddig több száz fotó készült, ezek által pedig minden ismerős és aggódó szülő nyomon követheti a gyerekek tevékenységeit a tábor Facebook-oldalán, ahová véleményeket, ötleteket is várnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Végzett az első sportszakos és képzőművész évfolyam a sepsiszentgyörgyi Sapientián

Ballagási ünnepséget tartottak a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karán, szombaton. Az alkalom különlegessége, hogy idén végzett az első sport- és edzőszakos évfolyam, és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) művészképzésének hallgatói is.

Végzett az első sportszakos és képzőművész évfolyam a sepsiszentgyörgyi Sapientián
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Perkői néptánctalálkozó: a néptánc és a népi kultúra nem múzeumi emlék, hanem élő hagyomány

Szombat délelőtt a helyi Borsika kisebb, illetve nagyobb táncosai léptek fel elsőként a Perkő nyergében felállított szabadtéri színpadon. Őket több mint negyven csoport követi a XX. Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján.

Perkői néptánctalálkozó: a néptánc és a népi kultúra nem múzeumi emlék, hanem élő hagyomány
2026. június 12., péntek

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából

Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából
2026. június 12., péntek

Medve ölhetett meg egy embert egy bölöni erdőben

Eltűnt férfi miatt riasztották a hatóságokat, de már csak a holttestét találták meg az erdőben.

Medve ölhetett meg egy embert egy bölöni erdőben
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Felszólítás jár a gondozatlan sírokért

Elkezdődött a sepsiszentgyörgyi köztemetőben a gondozatlan sírhelyek jogi státuszának felülvizsgálata. A gondnokság felszólítást helyezett el azokon a sírokon, amelyek után nem fizették be a fenntartási díjat, illetve amelyeket elhanyagoltak.

Felszólítás jár a gondozatlan sírokért
2026. június 12., péntek

Több mint 480 ezer lejes adócsalási ügyben csaptak le Kovászna megyében, egy férfit őrizetbe vettek

Hat helyszínen tartottak házkutatást a rendőrök Kovászna megyében egy használt autók kereskedelméhez kapcsolódó adócsalási ügyben.

Több mint 480 ezer lejes adócsalási ügyben csaptak le Kovászna megyében, egy férfit őrizetbe vettek
2026. június 12., péntek

Lezárják Sepsiszentgyörgy több utcáját a hétvégi sportesemények miatt

Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Sepsiszentgyörgyön június 12–13-án a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun Futófesztivál idején. A lezárások több belvárosi utcát és lakóövezeti szakaszt is érintenek.

Lezárják Sepsiszentgyörgy több utcáját a hétvégi sportesemények miatt
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Magyar feltalálók napja Sepsiszentgyörgyön: tisztelgés az emberi kíváncsiság, innováció és kitartás előtt

A magyar feltalálókra, számos Nobel-díjas tudósunkra és találmányaikra hívja fel a figyelmet a Dohánygyárban 5. alkalommal megszervezett Magyar Feltalálók Napja. De a mai fiatalok sem maradhatnak ki a programból, hiszen ők lesznek a holnap tudósai.

Magyar feltalálók napja Sepsiszentgyörgyön: tisztelgés az emberi kíváncsiság, innováció és kitartás előtt
2026. június 11., csütörtök

MindFormers: tartalmas program az ifjúságnak az iskolafalakon kívül

Új nézőpontokat nyit és gondolkodásra sarkall Sepsiszentgyörgy egyik legfiatalosabb rendezvénye. A MindFormers jó lehetőség az iskolák számára, hogy a jövő tanévre tervezett alternatív heteket izgalmas, interaktív programokkal töltsék ki.

MindFormers: tartalmas program az ifjúságnak az iskolafalakon kívül
2026. június 10., szerda

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói

Első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a sepsiszentgyörgyi művészképzés végzős hallgatói a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak. A Diploma című kiállítás a város első egyetemi szintű képzőművészeti képzésének eredményeibe enged betekintést.

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói
Hirdetés