A hősök előtt tisztelegtek az emlékparkban

•  Fotó: Bencze Melinda

Fotó: Bencze Melinda

Ünnepi műsorral, koszorúzással, valamint fáklyás felvonulással emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire pénteken Sepsiszentgyörgyön, az ’56-os emlékparkban.

Bencze Melinda

2015. október 23., 21:402015. október 23., 21:40

2015. október 23., 21:412015. október 23., 21:41

Klárik László háromszéki szenátor ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „A pesti ifjak nem meghalni, hanem élni akartak, de haláluk kiáltó szóként járta be a világot (…), bátorságot nyújtva, hogy a zsarnokság igenis legyőzhető”.

A „vörös terror” biztos, hogy a magyar nemzettől kapta az első halálos döfést, ami oda vezetett, hogy sok sebből vérezve elkotródjon az országból – hangoztatta a szenátor, elmondva: ezen a napon nem csupán az ’56-os hősök előtti tisztelgés kifejezése miatt gyűltek össze, hanem a jelenkor kérdéseinek válaszkeresése céljából is, hiszen miközben napjaink embere tankönyvekből tanulja a történelmet, ezzel egy időben munkássága is történelemmé válik. „Sokan úgy érzik, hogy 1989-ben kitavaszodott, de ez a tavasz veszélyben van” – tette hozzá a szenátor, aki a közelmúlt eseményeit, így a himnuszpert, valamint a kovásznai Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház névváltoztatásának esetét felhozva magyarázta kijelentését.

Muráncsik László, Sepsiszentgyörgy testvértelepülésének, Mosonmagyaróvár önkormányzatának képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a ma embere úgy válhat méltó örökösévé az ’56-os hősöknek, ha tudatosan cselekszik, önálló véleménye van, közéleti szerepet vállal, illetve a magyar nemzet vallási és nemzeti értékeit megbecsüli. „A siker eléréséhez saját magunkat kell legyőznünk, nem követhetjük nyugati világot” – tette hozzá Muráncsik László. Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai konzulátusának konzulja az anyaország üzenetét átadva elmondta: ideig-óráig győzhet az erőszak, mert az önkényt a félelem, a kétségbeesés vezérli, s csatát lehet nyerni, de az igazság és a szabadságvágy nem győzhető le, ahogyan ezt 1956 is megmutatta. Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke a forradalom áldozatainak nevében szólalt fel, majd rövid imádságot tartott Zelenák József evangélikus esperes. Ezt követően koszorúzásra, a magyar és székely himnusz eléneklésére került sor.

A megemlékezés következő mozzanataként fáklyás felvonulásra hívták a szervezők a jelenlevőket, amelynek célja a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére állított, Erzsébet parkban található kopjafa volt. Szavalt Dana Karola, Péter Izolda, illetve Bedő Kinga Noémi – mindhárman a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola diákjai. A megemlékezés során közreműködött a Kónya Ádám Művelődési Ház, a művészeti szakközépiskola drámatagozatos diákjai, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor cserkészcsapat, a 40-es számú Szent György cserkészcsapat, 77-es számú Bora István cserkészcsapat, a 115-ös számú Bölöni Farkas Sándor cserkészcsapat, valamint fellépett a Cantus Firmus Vegyeskar, továbbá a Magyar Férfidalárda.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója

Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény

Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény
2025. november 10., hétfő

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában

Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában
2025. november 09., vasárnap

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon

Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy

A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy
2025. november 09., vasárnap

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén

A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén
2025. november 08., szombat

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban

A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire

A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire
2025. november 07., péntek

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán

A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán
2025. november 06., csütörtök

Sertéspestisgócpont Kovászna megyében is – az állatokat elpusztították

Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.

Sertéspestisgócpont Kovászna megyében is – az állatokat elpusztították
Hirdetés