Anyamedve és három bocsa látogattak vasárnap éjszaka a marosvásárhelyi állatkertbe, de csak a gazdasági udvar szemeteskukáit próbálták feltörni. Térfigyelő kamera rögzítette az esetet, a felvételt rendelkezésünkre is bocsájtották az állatkerttől.
2024. augusztus 27., 11:272024. augusztus 27., 11:27
Hívatlan látogatói voltak a hétvégén a marosvásárhelyi állatkertnek. Igaz ugyan, hogy nem az állatok között és nem a látogatói térben, hanem csak a gazdasági udvarba szökött be az anyamedve és három bocsa.
Korondi Kinga, az állatkert sajtószóvivője a Székelyhonnak elmondta, csupán a szemeteskukákat rongálta meg a nagyvad, amely étel után kutatott, miután beszökött a kerítésen.
A látogatást rögzítette a térfigyelő kamera, az esetet jelentették az illetékes hatóságoknak.
A törvényes eljárás szerint háromszor kell jegyzőkönyvet kiállítani arról, hogy egy nagyvad lakott területen járt, azután döntenek a vadászok és a helyi sürgősségi bizottság szakemberei, hogy mi legyen a sorsa. Amennyiben lehetséges, befogják és elszállítják, ám ha veszélyesnek ítélik, kilövik. Jelen esetben mindkettő problémás lehet, hiszen nemcsak egy felnőtt medvéről van szó, hanem három bocsról is.
Római katolikus, görögkatolikus és ortodox egyházi méltóságok vettek részt szombaton Gyulafehérváron a Márton Áron emlékére szervezett rendezvényen. A püspök a múlt századi erdélyi közélet egyik meghatározó szellemi vezetője volt.
Lezuhant szombaton egy drón a Suceava megyei Botoșenița Mare térségében, egy kukoricásban. A becsapódás helyén mintegy egy méter átmérőjű és 30 centiméter mély kráter keletkezett.
Súlyos gondok jelentkeztek a kórházak, különösen a sürgősségi betegellátó egységek finanszírozásában, és fennáll a veszélye annak, hogy október 1-jétől a mentőszolgálatoknak nem lesz pénzük üzemanyagra – figyelmeztetett Alexandru Rogobete.
Az a dolgunk, hogy készen álljunk, ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani – mondta Orbán Viktor a Somogy vármegyei Kötcsén szombaton.
Halálos gázolás történt a Maros megyei Erdőlibánfalva községben péntek este: egy 63 éves sofőr elütött egy 82 éves nőt, aki szabálytalan helyen próbált átkelni az úttesten.
Jelentős lehűlést hozott az országot hétvégén elérő hideg légtömeg: míg pénteken még nyárias, 30 Celsius-fok fölötti meleget mértek Székelyföldön, szombatra 8–10 fokot hűlt a levegő, de olyan település is van, ahol megfeleződött a hőmérséklet.
Nagyszabású rendőrségi és csendőrségi akciót hajtottak végre Hargita megyében a hatóságok pénteken. 117 személyt igazoltattak és 17 gépjárművet vizsgáltak át, a feltárt szabálysértésekért pedig 13 bírságot szabtak ki több mint 25 600 lej értékben.
Húsz néptánccsoport, több mint négyszáz táncos, és egy olyan előadás, amelyhez méltó színpadot is kellett építeni: 30. kiadásához érkezett a Botorka Néptáncfesztivál. Az eseménysorozat pénteki gálaműsora minden korábbi produkciót felülmúlt.
A Doicești-re tervezett kisméretű moduláris atomreaktorok (SMR) erőmű költségbecslése 2025 decemberében 6,5 milliárd dollár volt, mintegy 3,8 milliárd dollárral több az eredeti becslésnél – derül ki a miniszterelnök ellenőrző testületének jelentéséből.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzése szerint viharos időjárás várható a hét végén: a zivatarok szombaton Románia keleti felét érintik, majd vasárnap estig délkeletre, helyenként pedig a középső és déli térségekre is kiterjednek.
szóljon hozzá!