
Prioritást élvez a kifutópálya felújítása
Fotó: Boda L. Gergely
„A Maros megyei tanács jogosult lenne a 77 millió lejes hitel felvételére a repülőtér kifutópályájának felújítására, azonban kimerült az idei állami hitelkeret. Maros megye eladósodottsági rátája nagyon alacsony, alig 6,97 százalék, miközben a helyi közpénzügyekről rendelkező 2006/273-as törvény 30 százalékos eladósodottságot tesz lehetővé” – kívánt pontosítani Péter Ferenc. Az önkormányzati elnök hangsúlyozni kívánta, hogy a megyei intézmény nem az eddig felvett kölcsönök nagyságrendje miatt esik el egy újabb hiteltől.
2017. március 19., 17:002017. március 19., 17:00
Péter megismételte, amit a napokban már elmondott: a tanács jogosult bankhitel felvételére, egy ilyen szerződés aláírására azonban jelenleg mégsincs lehetősége, mivel kimerült az állami hitelkeret. Az érvényben lévő jogszabályok alapján egy önkormányzat csak akkor vehet fel bankkölcsönt, ha ezt jóváhagyja a pénzügyminisztérium hitelfelvételekkel foglalkozó bizottsága. Ez a bizottság engedélyezi az önkormányzatok hitelfelvételét, illetve a hitel felhasználási feltételeit az éves keret függvényében.
– tette hozzá Péter Ferenc.
A bankhitel felvételére kiírt versenytárgyalás folyamatban van, három pénzintézmény részéről érkezett ajánlat a Maros megyei önkormányzathoz, ezek most az elbírálási időszakban vannak.
Költségvetési újratervezés
Amint megírtuk, az önkormányzat azt szeretné, hogy a beruházást ne kelljen halasztani a kölcsönre való várakozás miatt, ezért úgy döntött, hogy saját forrásokból valósítja meg a kifutópálya felújítását. „Ez viszont azt feltételezi, hogy csökkentenünk kellett a költségtételeket más fejezeteknél. A beruházási és egyéb költségek korlátozása nem egy örömteli dolog, de úgy ítéltük meg, hogy az idei év legfontosabb kihívása a reptér helyzetének megoldása” – fejtette ki Péter. Egyelőre még nem tudni, honnan és mennyit sikerül lefaragni a költségekből, illetve milyen nagyobb tételű beruházások megvalósítását kénytelenek későbbi időpontra halasztani. Mint ismert, a Transilvania Nemzetközi Repülőtérre addig nem térnek vissza a nagyobb gépeket használó járatok, amíg nem sikerül a meggyengült vidrátszegi kifutópályát teljesen felújítani. A reptér egyetlen „állandó kliense”, a Wizz Air az összes nemzetközi járatait a múlt év végén a kolozsvári repülőtérre irányította át.
Társulási szerződést készül kötni Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely a farcádi és a székelyudvarhelyi Lejtő utcai ivóvízhálózat bővítése és felújítása érdekében. A beruházásra pályázati forrást keresnének, az útfelújításról pedig csak később lehet szó.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Románia túljutott az inflációs csúcson, és az éves infláció ősszel 5,5 százalék körüli szintre, év végére akár 5 százalék közelébe is csökkenhet, ha az új kormány nem hoz árfelhajtó intézkedéseket – nyilatkozta Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó.
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.
Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét, amely heti 8 tanórára csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Közel ezer emberrel foglalkoztatnak kevesebbet a háromszéki cégek, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.
A sofőr epilepsziás rohama miatt következhetett be a hatóságok elsődleges vizsgálatai alapján a kedd esti, két halálos áldozatot követelő baleset Brassó központjában.
Az FSLI, a Spiru Haret és az Alma Mater tanügyi szakszervezeti szövetség határozottan elutasítja az oktatási alkalmazottak bérezésére vonatkozó legújabb javaslatot.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – nyilatkozta szerdán Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
Szerdai rendkívüli ülésen a képviselőház azt a törvénymódosító tervezetet, amely heti 8-ra csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
szóljon hozzá!