
Kedvezően alakul a járványhelyzet. Az esetszámok és a kórházi ellátásra szorulók száma is alacsony
Fotó: Veres Nándor
Jelentősen lecsökkent a koronavírusos megbetegedések száma Romániában: alig igazolnak új eseteket, és a kórházakban is kevés fertőzöttet ápolnak. Ősszel viszont számítani lehet majd egy újabb növekedésre.
Jó hír, hogy megtorpant, sőt szinte eltűnt a koronavírus-járvány az utóbbi hetekben Romániában, ahol a korábbi, akár több tízezres esetszámok helyett csupán néhány száz új fertőzést regisztrálnak naponta, csütörtökön például 341-et. Székelyföldön is hasonló a helyzet, Maros megyében kilenc, Hargita megyében három, Kovászna megyében pedig mindössze egy új fertőzést igazoltak június 9-én. Kórházban országszerte 434 beteget ápoltak, Maros megyében kilencet, Kovászna megyében hetet, Hargita megyében pedig ötöt.
A kedvező adatokat Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője is megerősítette lapunknak. Mint részletezte,
Arra fel kell készülni ugyanakkor Tar Gyöngyi szerint, hogy ősszel számítani lehet majd az esetszámok növekedésére. Hozzátette: a negyedik oltás iránt van érdeklődés, akik korábban tudatosan beadatták a három dózist, már várták is ezt a lehetőséget.
A Székelyudvarhelyi Városi Kórházban az elmúlt két hónapban naponta mindössze egy-két-három igazoltan koronavírus-fertőzött pácienst kezeltek Zörgő Noémi szóvivő tájékoztatása szerint, és oxigénnel történő légzéstámogatásra is sokkal ritkábban szorulnak a páciensek. Az egészségügyi intézményben április 12-e óta üres a Covid intenzív terápiás (ATI) osztály. A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban három igazoltan fertőzött személyt ápoltak csütörtökön, kettőt a fertőző-, egyet pedig a gyermekosztályon. Konrád Judit menedzsertől azt is megtudtuk, hogy május 14-én volt utoljára beteg beutalva a Covid ATI-ra. A Gyergyószentmiklósi Városi Kórházban még ennél is jobb a helyzet, ott ezen a héten egyetlen koronavírusos beteget sem kezeltek Fülöp Enikő kórházmenedzser szerint.
Június elsején a megyei egészségügyi igazgatóság adatai szerint 3 új beteg volt, és ötön voltak kórházban, intenzív osztályon senki. Egy hétre rá, június 8-án, szerdán 11 új beteg került be a nyilvántartásba, ugyanannyi beteget kezeltek a megye különböző kórházaiban, egy személy szorult intenzív terápiás kezelésre. Esősorban a marosvásárhelyi fertőző betegségek klinikáin kezelnek még koronavírusos betegeket, de Szászrégenben, Segesváron és Dicsőszentmártonban is van számukra fenntartva pár kórházi ágy. Az igazgatóság adatai szerint továbbá nagyon lecsökkent a koronavírus elleni oltás iránt érdeklődők száma. Maros megyében 94 háziorvos vállalta, hogy beadja a negyedik dózist a koronavírus elleni vakcinából, ebből 18 Marosvásárhelyen dolgozik. Májusban hetente átlagosan 10–12-en igényelték megyeszerte az oltást.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
szóljon hozzá!