Hagyományőrző nap énekkel, tánccal, lelkesedéssel

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Pénteken tartotta a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium a Tarisznyás Márton útján elnevezésű hagyományörző napot. A kezdetekben szerény programkínálatú rendezvény mára már nemzetközivé nőtte ki magát, a hetedik alkalommal megszervezett hagyományőrző napokon a gimnázium magyarországi testvériskoláinak képviselői is részt vettek.

Pethő Melánia

2010. május 07., 18:302010. május 07., 18:30

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A Salamon Ernő Gimnázium 2004 óta évente megrendezi a hagyományőrző napokat. A rendezvény a hetedik kiadásához érkezett, ez alkalomból alig akadt diák, aki ne öltött volna székely népviseletet magára. Az ünnepélyes megnyitón nem csak a Salamonos diák- és pedagógusközösség köszöntésére került sor, hanem a magyarországi Hatvanból, Szigetszentmiklósról és Egerből, illetve a moldvai Adjud városból érkezett vendégeket is köszöntötték. Az idei hagyományőrző napon, annak névadója, az iskola hajdani diákja, Tarisznyás Márton néprajzkutató előtt is tisztelegtek halálának 30. évfordulóján. Az ünnepélyes megnyitót követően diákok és pedagógusaik az örmény katolikus temetőbe vonultak, ahol a neves néprajzkutató emléke előtt tisztelegve lerótták kegyeletüket.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

Az ünnepség nem mindennapi programmal folytatódott. A gimnázium főbejárata előtt a többszáz székelyruhás diák és tanáraik magyar népdalokat énekelve körtáncokat jártak. A szíveket melengető közös tánc után fotókiállítás-megnyitóra, majd az osztálymúzeumok megnyitójára került sor.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

Idén tizenegy osztály vállalta, hogy tantermeiben múzeumot rendez be. Szégyent senki sem vallott, a múltat felelevenítő tárgyak között olyanok is akadtak, melyeket a mai fiatalok már nincs honnan ismerjenek. A vasgyúrók csapata, a IX. A osztály például a kovács munka minden eszközét felsorakoztatták, a patafogó késtől kezdve a 140 kg-os üllőig vagy a bőrfúvóval felszerelt tűzhelyig minden tárgy a kovácsműhely hangulatát idézte.

A múzeum osztálytermeket a néphagyomány különböző elemeivel rendzeték be, volt asztalos műhely, kézimunkákkal díszített terem, varrottasokkal telerakott székely szoba, de a csalóka cukrászdában is találhatott igen régi konyhai eszközöket és receptes könyveket is a látogató.

És látogatóban sem volt hiány. Nem csak az iskola diákjai vették szemügyre az osztálymúzeumokat, hanem a város más tanintézményeiből is szervezetten vonultak a Salamonba. Elmondható, a gimnázium a rendezvénnyel nem csak hagyományt őriz, hanem saját hagyományát is ápolja. Bizonyították ezt hetedszerre, és a tervek szerint lesz folytatás.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 20., hétfő

Több Hargita megyei település is pénzt kap a személyi jövedelemadó visszaosztásából

Különböző fejlesztésekre, a beruházások önrészének biztosítására kapott néhány település pénzt a személyi jövedelemadó 6 százalékos visszaosztásából. Minderről Hargita Megye Tanácsának hétfői, rendkívüli ülésén döntöttek.

Több Hargita megyei település is pénzt kap a személyi jövedelemadó visszaosztásából
Hirdetés
2025. október 17., péntek

Újraéled Gyergyószentmiklóson a szüreti bál hagyománya

Tizenkilenc év kihagyás után ismét szüreti bált szerveznek Gyergyószentmiklóson. A rendezvény életre hívói fiatalok – többségük 16–20 év közötti –, akik szüleiktől hallották, hogy az ő fiatal korukban milyen jó hangulata volt ezeknek a báloknak.

Újraéled Gyergyószentmiklóson a szüreti bál hagyománya
2025. október 17., péntek

Elszállították a Gyilkos-tónál riadalmat okozó medvét

Néhány nap elteltével visszatért a Gyilkos-tóhoz az a medve, amely az elmúlt hétvégén riadalmat keltett az ott tartózkodók körében. A gyergyószentmiklósi önkormányzat a zernyesti medvemenhelyre szállíttatta az állatot.

Elszállították a Gyilkos-tónál riadalmat okozó medvét
2025. október 15., szerda

Káposztavásár és -fesztivál Gyergyószárhegyen

Gyergyószárhegyen idén is gazdag programmal várja a látogatókat a 18. Híres Szárhegyi Káposztavásár és Fesztiválra, mely a hagyományok, a kultúra és a gasztronómia jegyében zajlik péntektől vasárnapig.

Káposztavásár és -fesztivál Gyergyószárhegyen
Hirdetés
2025. október 15., szerda

Két embert találtak holtan egy nap alatt

Ditróban és Balánbányán is ajtókat kellett feltörniük kedden a tűzoltóknak, hogy bejussanak lakásokba, de már nem tudtak segíteni az ott talált személyeken. Az áldozatok 87, illetve 54 évesek voltak. Remetén lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat.

Két embert találtak holtan egy nap alatt
Két embert találtak holtan egy nap alatt
2025. október 15., szerda

Két embert találtak holtan egy nap alatt

2025. október 15., szerda

Megkezdődtek az első terepmunkálatok az A8-as autópálya Ditró–Gerinces szakaszán

A napokban ellenőrzik az első, terepen zajló munkálatokat az A8-as autópálya Gyergyóditró – Gerinces közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére vonatkozó szerződés keretében. Ez az A8-as autópálya leghosszabb szakasza.

Megkezdődtek az első terepmunkálatok az A8-as autópálya Ditró–Gerinces szakaszán
2025. október 15., szerda

Gyergyószentmiklóson fáklyás felvonulással idézik meg az ’56-os forradalmat

Idén október 23-án rendhagyó, közösségi megemlékezést szerveznek Gyergyószentmiklóson. Fáklyás menet vonul a főtérre, transzparenseken jelennek meg az 1956-os, vagy akár a mai követelések.

Gyergyószentmiklóson fáklyás felvonulással idézik meg az ’56-os forradalmat
Hirdetés
2025. október 14., kedd

Uniós pályázatból fejlesztenék a Csíky-kertet Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli tanácsülésen szavazta meg Gyergyószentmiklós önkormányzata a Csíky-kert telekkönyvének megosztását, ami egy uniós zöldinfrastruktúra-fejlesztési pályázat előfeltétele. A cél a kert középső, mintegy 3 hektáros területének korszerűsítése.

Uniós pályázatból fejlesztenék a Csíky-kertet Gyergyószentmiklóson
2025. október 14., kedd

Istállót gyújthatott fel egy fiatal Maroshévízen, őrizetbe vették

Gyújtogatás miatt vettek őrizetbe egy maroshévízi férfit a rendőrök kedden.

Istállót gyújthatott fel egy fiatal Maroshévízen, őrizetbe vették
2025. október 12., vasárnap

Fa dőlt az úttestre a Gyilkos-tó közelében

Egy sávon halad a forgalom a Gyilkos-tó bejáratánál, mivel fa dőlt az úttestre vasárnap délben.

Fa dőlt az úttestre a Gyilkos-tó közelében
Fa dőlt az úttestre a Gyilkos-tó közelében
2025. október 12., vasárnap

Fa dőlt az úttestre a Gyilkos-tó közelében

Hirdetés