Hirdetés
Hirdetés

Gyergyószéken sem feledkeznek meg az idősekről

A gyergyószéki idősek napja eseménysor már szerdán elkezdődött •  Fotó: Baricz-Tamás Imola

A gyergyószéki idősek napja eseménysor már szerdán elkezdődött

Fotó: Baricz-Tamás Imola

Idén is ünnepségeket szerveznek Gyergyószentmiklóson az idősek világnapja alkalmából: köszöntik a legidősebb polgárokat, valamint azokat is, akik idén ünneplik az 50. házassági évfordulójukat. Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává.

Gergely Imre

2023. szeptember 29., 16:482023. szeptember 29., 16:48

Az idei rendezvény vasárnap 10 óra 30 perckor a református templomban istentisztelettel és a Szent Miklós római katolikus templomban szentmisével kezdődik, ahol felvehető a betegek szentsége. 11 óra 30 perctől a Korona étterem nagytermébe hívják a szép korúakat a szervezők, azaz a polgármesteri hivatal szociális igazgatósága és a Művelődési Központ munkatársai. Itt kulturális műsor részeként köszöntik a legidősebbeket és a jubiláló házaspárokat.

Amint Benedek Tibor Magor, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ vezetője elmondta, gondoltak azokra az ünnepeltekre is, akik személyesen nem tudnak jelen lenni az eseményen – róluk kisfilm készül, amelyeket a helyszínen be fognak majd mutatni a résztvevőknek.

Már szerdán elkezdődött

A gyergyószéki idősek napja eseménysor egyébként már szerdán elkezdődött, a Caritas katolikus segélyszervezet gyergyószéki időscsoportjaiba járók és meghívottaik idén is együtt ünnepeltek Remetén a közösségi házban. Itt több mint kétszázan voltak jelen Gyergyószentmiklósról, Alfaluból, Borzontról, Csomafalváról, Remetéről, Újfaluból, Kilyénfalváról, Ditróból, Szárhegyről és Güdücről.

Hirdetés

A Szent Erzsébet Idősek Otthonában október 2-án 11 órától kezdődik az ünnepség. A Bihar megyei nyugdíjasok és idős személyek egyesületével partnerségben színes előadásokra számíthatnak az otthonlakók. A vendéglátók is előadással kedveskednek, a Szent Erzsébet otthon Pacsirta kórusa fog fellépni. Az ünnepségre az otthonlakók hozzátartozóit is várják a szervezők, dr. Kiss Gabriella és Márton Erzsébet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Túl sok a bizonytalanság az üdülési csekkek körül

Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.

Túl sok a bizonytalanság az üdülési csekkek körül
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz

Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz
2026. szeptember 21., hétfő

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg
2026. szeptember 21., hétfő

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan
2026. szeptember 21., hétfő

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak
Hirdetés