Városnapokra készül Gyergyószentmiklós

Már zajlik a szervezés, körvonalazódnak a programok, véglegesítéshez közel járnak az egyeztetések – a közelgő városnapokra készül Gyergyószentmiklós.

Pethő Melánia

2015. október 28., 16:172015. október 28., 16:17

December 4–6. között tartják Gyergyószentmiklós névadója ünnepét, és bár a szervezők még nem árultak el részleteket a programokról, a városháza keddi sajtótájékoztatóján az alpolgármester tudatta: a kezdőnapon, pénteken tartják a dísztanácsülést, szombat lesz a forgatag, illetve a Mikulás-járás napja, és ekkor tartják az immár hagyományos disznótoros főzőversenyt is, míg december 6-án, Miklós-napján vallásos programokat szerveznek.

Idén ismét helyet ad a város az immár hagyományos év végi expónak, a vásárral egybekötött termékkiállítást viszont nem a városnapok keretében, hanem november utolsó hétvégéjén szervezik. Az eseményt azért választották külön az ünnepi programoktól, hogy a két rendezvény ne ossza meg a látogatókat.

A dísztanácsülés keretében idén is kiosztják a díszpolgári címet, a Pro Urbe-díjat, illetve az életműdíjakat. Míg a két első elismerésre a lakóktól várja a javaslatokat az önkormányzat, az életműdíjakat azoknak a személyeknek adják, akiket az intézmények jelölnek. A városvezetés évente egy személy számára adományoz díszpolgári címet. A kitüntetést olyan értékteremtő tevékenységet folytató személynek ítélik oda, aki jelentős mértékben hozzájárult a város gazdasági, kulturális, tudományos, természetvédelmi, sport terén való fejlődéséhez, vagy emberségben, jótékonyságban példamutató a közösség számára. A Pro Urbe-díj szintén egy személynek adományozható, legyen az román vagy akár külföldi állampolgár, aki a város fejlődéséhez kiemelkedő mértékben hozzájárult. Mindkét cím post mortem is odaítélhető.

A díszpolgári címre és a Pro Urbe-díjra a jelöléseket november 20-ig lehet megtenni. A jelöléshez összeállított iratcsomónak tartalmaznia kell a jelölt személy életrajzát és fényképét, illetve egy, a címre jelölni kívánt személyt támogató, legalább ötven lakos aláírását tartalmazó táblázatot. A támogatási ív a városháza ügyfélfogadó irodájában vehető át.

Az előző években számos helyi vállalkozó, intézmény támogatta a városnapokat, az önkormányzat idén is összefogásra, partnerségre kéri fel őket annak érdekében, hogy minél színvonalasabb lehessen a rendezvénysorozat. A támogató szándékot és minden nemű felajánlást a művelődési központ titkárságán kérik jelezni, akárcsak a városnapokkal kapcsolatosan kérdéseket, javaslatokat, észrevételeket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
2026. szeptember 13., vasárnap

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Bölöni Lászlót

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Bölöni Lászlót
Hirdetés