Nyolcnaposra tervezik a közelgő Szent Miklós Napokat. December 1-8. között számos kiállítás-megnyitóra, koncertre, színházi előadásra számíthatnak a kikapcsolódni vágyók. Be lehet nevezni főzőversenyre és forralt bor-készítő vetélkedőre, de sportrendezvényeket és gyerekeknek szóló programokat is kínálnak a szervezők.
2013. november 19., 18:162013. november 19., 18:16
2013. november 20., 16:352013. november 20., 16:35
A december elején sorra kerülő ünnep lebonyolítására pályázott a város, az első négy napon előadásokat, szemináriumokat, fórumokat szerveznek a Polgárok európai éve jegyében. A megpályázott 25 ezer euró a más városokkal való kapcsolatfelvételre is lehetőséget biztosít.
A tulajdonképpeni ünneplés december 4. és 8. között zajlik. Az egyházi ünnepet december 6-án, Szent Miklós napján, pénteken tartják, a búcsús szentmise 11 órától kezdődik, ezt követi a körmenet. A rendezvény főszervezője, Páll Levente, a művelődési központ igazgatója elmondta, a tavaly is nagy népszerűségnek örvendett rendezvények alkotják az idei ünnep gerincét. Hagyományos seregszemle, Szent Miklós várása és érkezése, gyerekkoncert, néptáncgála, sportvetélkedők, helyi együttesek fellépése szerepel a programban. Újdonságnak számít az első alkalommal sorra kerülő forralt bor-készítő verseny, melyre ugyanúgy, mint a IV. Kárpát-medencei disznótoros főzőversenyre, várják a benevezőket.
A városnapi rendezvény keretében több mint tíz kiállításmegnyitót tartanak, többek között lesz képzőművészeti és fotókiállítás is. Karancsi Sándor képzőművészre Karancsi-emléknap keretében szimpóziummal, kiállítással emlékeznek. December 6-án, csütörtökön délután a gyerekeket Csodavárás az Evilágival címmel koncertre várják a főtéren, ugyanis ide érkezik Szent Miklós. A gyerekeknek szóló jégkarneválra a műjégpályán kerül sor, a Mi van a ládikóban? bábszínházi előadást a bábszínészek közreműködésével játszóház követi.
Három és fél órás, minden korosztálynak szóló koncert lesz a város központjában, Horváth Charlie, Bebe (a Back to Black énekese) és Somló Tamás koprodukciója fogja szórakoztatni a gyergyóiakat. A koncert ideje alatt a kicsi gyerekeknek táncházat szerveznek, amolyan gyerekmegőrző programként egy közeli helyiségben.
A Szent Miklós Napok keretében kerül sor a Basilides Tibor Városi Sportcsarnok névadó ünnepségére, ugyanakkor számos sportrendezvényt szerveznek. Lesz jégkorong, kosárlabda, asztalitenisz, sakk, íjászat és az újdonságnak számító teremhoki-mérkőzés is. A nyolcnapos ünnepség programja nemsokára a szentmiklosnapok.ro oldalon is elérhetővé válik.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!