Választás Bukarest és Erdély érdekei között

Külön magyar tétje is van a  választásnak, Bukarest-központú vagy az Erdély-központú politizálás, az elmúlt 90 év korrupt centralizmusa vagy a változás között lehet dönteni – hangzott el Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államelnökjelöltének gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatóján.

Gergely Imre

2014. október 21., 14:302014. október 21., 14:30

2014. október 21., 15:462014. október 21., 15:46

Sokan úgy gondolják, úgyis a románok döntik el, ki legyen az államelnök, nincs számunkra semmilyen tétje a november 2-i választásnak, de ellenkezőleg, egyáltalán nem így van, fejtette ki Toró T. Tibor a hétfői sajtótájékoztatón. Az EMNP elnöke, valamint Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács vezetője Szilágyi Zsolt államelnökjelölt kampányát segíteni érkezett ezúttal Gyergyószékre.

Értékválasztás, vesztenivaló nélkül

Számunkra, erdélyi magyarok számára most először nyílik lehetőség arra, hogy minden esetleges következménytől való félelem nélkül szavazhassunk, most van először két magyar jelölt elnökválasztás első fordulójában. Úgy választhatunk, hogy nincs vesztenivalónk. Eddig minden választási kampányban, akár a helyhatósági, akár parlamenti választásokról volt szó, jellemző volt a riogatás „ha nem mentek szavazni, vagy nem ránk szavaztok, akkor nem jutunk parlamentbe, kevesebb mandátumunk lesz, román polgármester lesz”. Ezúttal ez nem áll fenn. Két jelölt van, mindkettőnek egyforma az esélye, előre lehet tudni, hogy nem juthatnak be a második fordulóba. Így a választás nem személyekről, hanem értékekről szól és a két jelölt által képviselt két jövőképről – vázolta fel Toró T. Tibor. Kifejtette: az egyik fél úgy gondolja, bukaresti politikában részt kell venni, bele kell olvadni, olyanná kell válni mint ők, Bukarestben mondják meg, mi a jó, onnan jön a pénz.

Ugyanazokat a rossz szokásokat vesszük fel, a korrupcióval együtt – ezt képviseli az RMDSZ jelöltje, Kelemen Hunor – mondta Toró. A másik fél, az EMNP és az általa jelölt Szilágyi Zsolt ellenben Erdély-központú politikát hirdet, ami szerint Bukarestbe csupán  azért kell menni, hogy az autonómia kereteit megteremthessük, utána itthon kell dolgozni, a magyar társadalom érdekében, a közösségi intézmények kiépítésében. A kettő közül úgy lehet választani, hogy az ember a szívére hallgat.

Autonómia-népszavazás is lehetne az államelnök-választás

Izsák Balázs kifejtette, az SZNT mindkét magyar jelöltet arra kérte, hogy a kampányban tegye  központi kérdéssé az autonómia kérdését, vállalják fel és álljanak ki emellett. Így a voksolás akár autonómia melletti szavazást is jelenthetett volna. Erre választ csak Szilágyi Zsolttól kapott, ezért döntöttek az ő támogatása mellett. Izsák leszögezte, a kampányban, a jelentős médiafigyelmet kihasználva de központi kérdéssé lehetett volna tenni, hirdetni az autonómia ügyét. Ugyanakkor megjegyezte, nem az RMDSZ nemrégiben nyilvánosságra hozott autonómiastatútuma az SZNT számára elfogadhatatlan. A szöveg nem Székelyföld autonómiájának megalapozása, hanem a régiók és megyék jogállásáról szól. Gyakorlatilag megveti az ágyat Victor Ponta közigazgatási reformtermének. A miniszterelnök elképzelése és az RMDSZ autonómiaterve közti különbség csak annyi, hogy Ponta javaslata szerint nem három hanem hat megyéből állna a Székelyföldet érintő egy régió. 

Székelyföld érdeke és Bukarest érdeke között kell dönteni

Szilágyi Zsolt hangsúlyozta, november másodikán Erdély és Székelyföld érdeke, illetve Bukarest érdeke között kell dönteni, a bukaresti politizálás, vagy a székely szabadság mellett. Hozzátette: a két magyar jelöltnek ugyanakkora az esélye mint egynek, a lehetőség azonban, hogy az autonómia, a székely szabadság üzenetét kétszeresen lehet képviselni.  Kitért arra is, hogy nemcsak a bukarestiekkel kell párbeszédet folyatni, hanem magyar a magyarral is. „Meg kell mutassuk, van-e olyan kérdés, amit közösen  tudunk támogatni, olyan nemzeti ügy, amit együtt tudunk felvállalni” – üzent magyar ellenfelének Szilágyi Zsolt, aki ismételten nyilvános vitára hívta ki Kelemen Hunort. 

Hozzátette, a kampány, a médianyilvánosság eszközét kihasználva üzenetet lehet megfogalmazni a románság felé is: tiszteljük a románság hagyományait, kultúráját, tiszteljék ők is a miénket. Szilágyi elmondta, számos olyan visszajelzés érkezik, miszerint a románság is belátja, az elmúlt kilencven év korrupt centralizmusa az ország gazdasági csődhelyzetének okozója, változtatásra van szükség, s erre az EMNP által szorgalmazott föderális Románia lenne a megoldás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés