
Külön magyar tétje is van a választásnak, Bukarest-központú vagy az Erdély-központú politizálás, az elmúlt 90 év korrupt centralizmusa vagy a változás között lehet dönteni – hangzott el Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államelnökjelöltének gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatóján.
2014. október 21., 14:302014. október 21., 14:30
2014. október 21., 15:462014. október 21., 15:46
Sokan úgy gondolják, úgyis a románok döntik el, ki legyen az államelnök, nincs számunkra semmilyen tétje a november 2-i választásnak, de ellenkezőleg, egyáltalán nem így van, fejtette ki Toró T. Tibor a hétfői sajtótájékoztatón. Az EMNP elnöke, valamint Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács vezetője Szilágyi Zsolt államelnökjelölt kampányát segíteni érkezett ezúttal Gyergyószékre.
Értékválasztás, vesztenivaló nélkül
Számunkra, erdélyi magyarok számára most először nyílik lehetőség arra, hogy minden esetleges következménytől való félelem nélkül szavazhassunk, most van először két magyar jelölt elnökválasztás első fordulójában. Úgy választhatunk, hogy nincs vesztenivalónk. Eddig minden választási kampányban, akár a helyhatósági, akár parlamenti választásokról volt szó, jellemző volt a riogatás „ha nem mentek szavazni, vagy nem ránk szavaztok, akkor nem jutunk parlamentbe, kevesebb mandátumunk lesz, román polgármester lesz”. Ezúttal ez nem áll fenn. Két jelölt van, mindkettőnek egyforma az esélye, előre lehet tudni, hogy nem juthatnak be a második fordulóba. Így a választás nem személyekről, hanem értékekről szól és a két jelölt által képviselt két jövőképről – vázolta fel Toró T. Tibor. Kifejtette: az egyik fél úgy gondolja, bukaresti politikában részt kell venni, bele kell olvadni, olyanná kell válni mint ők, Bukarestben mondják meg, mi a jó, onnan jön a pénz.
Ugyanazokat a rossz szokásokat vesszük fel, a korrupcióval együtt – ezt képviseli az RMDSZ jelöltje, Kelemen Hunor – mondta Toró. A másik fél, az EMNP és az általa jelölt Szilágyi Zsolt ellenben Erdély-központú politikát hirdet, ami szerint Bukarestbe csupán azért kell menni, hogy az autonómia kereteit megteremthessük, utána itthon kell dolgozni, a magyar társadalom érdekében, a közösségi intézmények kiépítésében. A kettő közül úgy lehet választani, hogy az ember a szívére hallgat.
Autonómia-népszavazás is lehetne az államelnök-választás
Izsák Balázs kifejtette, az SZNT mindkét magyar jelöltet arra kérte, hogy a kampányban tegye központi kérdéssé az autonómia kérdését, vállalják fel és álljanak ki emellett. Így a voksolás akár autonómia melletti szavazást is jelenthetett volna. Erre választ csak Szilágyi Zsolttól kapott, ezért döntöttek az ő támogatása mellett. Izsák leszögezte, a kampányban, a jelentős médiafigyelmet kihasználva de központi kérdéssé lehetett volna tenni, hirdetni az autonómia ügyét. Ugyanakkor megjegyezte, nem az RMDSZ nemrégiben nyilvánosságra hozott autonómiastatútuma az SZNT számára elfogadhatatlan. A szöveg nem Székelyföld autonómiájának megalapozása, hanem a régiók és megyék jogállásáról szól. Gyakorlatilag megveti az ágyat Victor Ponta közigazgatási reformtermének. A miniszterelnök elképzelése és az RMDSZ autonómiaterve közti különbség csak annyi, hogy Ponta javaslata szerint nem három hanem hat megyéből állna a Székelyföldet érintő egy régió.
Székelyföld érdeke és Bukarest érdeke között kell dönteni
Szilágyi Zsolt hangsúlyozta, november másodikán Erdély és Székelyföld érdeke, illetve Bukarest érdeke között kell dönteni, a bukaresti politizálás, vagy a székely szabadság mellett. Hozzátette: a két magyar jelöltnek ugyanakkora az esélye mint egynek, a lehetőség azonban, hogy az autonómia, a székely szabadság üzenetét kétszeresen lehet képviselni. Kitért arra is, hogy nemcsak a bukarestiekkel kell párbeszédet folyatni, hanem magyar a magyarral is. „Meg kell mutassuk, van-e olyan kérdés, amit közösen tudunk támogatni, olyan nemzeti ügy, amit együtt tudunk felvállalni” – üzent magyar ellenfelének Szilágyi Zsolt, aki ismételten nyilvános vitára hívta ki Kelemen Hunort.
Hozzátette, a kampány, a médianyilvánosság eszközét kihasználva üzenetet lehet megfogalmazni a románság felé is: tiszteljük a románság hagyományait, kultúráját, tiszteljék ők is a miénket. Szilágyi elmondta, számos olyan visszajelzés érkezik, miszerint a románság is belátja, az elmúlt kilencven év korrupt centralizmusa az ország gazdasági csődhelyzetének okozója, változtatásra van szükség, s erre az EMNP által szorgalmazott föderális Románia lenne a megoldás.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!