
Az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) közleményében hozta nyilvánosságra pénteken, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Majeczki Izabella gyergyószentmiklósi főügyész és két másik személy ellen vádat emelt a marosvásárhelyi táblabíróságon.
2013. december 01., 15:362013. december 01., 15:36
2013. december 01., 16:412013. december 01., 16:41
A marosvásárhelyi táblabíróságon emelt vádat Majeczki Izabella gyergyószentmiklósi főügyész, élettársa, Szabó Tamás Károly, valamint Sándor Pongrác vállalkozó ellen a DNA. A főügyész kenőpénz elfogadása és magánokirat-hamisításra való felbujtás gyanúja miatt kerül bíróság elé, Szabó Tamás Károly bűnrészesként és magánokirat-hamisítás miatt, Sándor Pongrác pedig mint megvesztegető szerepel a felsorolásban.
A dokumentum szerint Majeczki Izabella 2011-ben több alkalommal fogadott el állatokat, konkrétan két tehenet, három juhot és két bárányt 10 ezer lej értékben a különböző eljárások alatt álló személyektől, hogy a vizsgálat kedvező elbírálásban részesüljön. Az eljárás alanyai, a fizikai erőszak elkövetésével gyanúsított személyek végül feljelentést tettek, és a sajtónak is beszámoltak a történtekről, azt is állítva, hogy a közvetítő a főügyész élettársa, Szabó Tamás Károly volt.
A DNA szerint ez év augusztusában úgy próbálták eltüntetni a megvesztegetés nyomait, hogy a megvesztegetők egyikével Szabó hamis nyilatkozatot íratott, amelyben az illető azt nyilatkozta, hogy az ügyésznő visszafizetett neki 3000 lejt.
Egy másik megvesztegetési ügy is szerepel a vádiratban, e szerint 2013. augusztus 26-án Majeczki Izabella Sándor Pongrác vállalkozótól egy élelmiszercsomagot kapott. A DNA szerint ettől az üzletembertől az ügyésznő azt kérte, hogy segítse hozzá élettársa építőipari cégét egy munkálat megszerzéséhez. Ennek fejében Majeczki Izabella azt ígérte, hogy meggyorsítja egy olyan bűnügyi vizsgálat folyamatát, amely az illető vállalkozó feljelentése alapján indult.
A DNA-közlemény nyilvánosságra hozatalát követően több hírportál a vádiratra hivatkozva azt állította, hogy az előzetes letartóztatásban ülő főügyész a rácsok mögül fenyegette meg a feljelentőit.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!