
Fotó: Tamás Attila
A vörös szintű, havazásra és szélre kibocsájtott jelzések miatt útlezárások fogadják a gépjárművezetőket Buzău és Vráncsa megyék Háromszékkel szomszédos útjain. Hargita megyében Csíkszereda és Gyimesközéplok, illetve Székelyudvarhely és Csíkszereda között rendeltek el kamionstopot, néhány óra után ezeket feloldották.
2014. december 29., 11:212014. december 29., 11:21
2014. december 29., 16:582014. december 29., 16:58
Lezárták a 10-es országutat kora délelőtt Kovászna és Buzău megye határában, miután utóbbi esetében az Országos Meteorológiai Intézet vörös szintű jelzést adott ki havazásra és szélre. Ennek értelmében a háromszéki részen téli időjárásnak megfelelően közlekedhetnek a gépjárművezetők, viszont csupán a két megye határáig. Hasonló útlezárás van Ozsdola falu Vráncsa megye felőli kijáratánál is. Mivel az említett megyében is vörös szintű figyelmeztetést bocsájtottak ki, ugyancsak téli viszonyoknak megfelelően közlekedhetnek a gépjárművezetők, de csak a település határáig.
Forgalomkorlátozást kellett bevezetni a 7,5 tonnánál nagyobb összsúlyú teherautók számára a 12A országút Csíkszereda – Gyimesfelsőlok közötti szakaszán, illetve a 13A országút Székelyudvarhely és Csíkszereda közötti szakaszán, így a kamionok nem közlekedhetnek az érintett útszakaszokon a tiltás feloldásáig.
Hétfőre virradóan tíz centiméter vastagságú hó hullott Csíkszeredában. A városban nehézkes volt a reggeli közlekedés, sok utcában csak „lépésben” lehetett haladni autóval.
A Hargita Megye Tanácsához tartozó téli útgondnokság csíkszéki diszpécserszolgálatánál arról tájékoztattak: jelenleg nincs lezárt megyei útszakasz Csíkszéken. Hozzátették: fennakadásra a 13A jelzésű országút irányából Hargitafürdőre vezető 138A megyei úton lehet számítani, hólánc használata nagyon javasolt.
Udvarhelyszéken minden megyei útszakasz járható, komolyabb fennakadás hétfőn reggel Székelypetek és Kányád között, a 137A megyei úton volt: a petekiek nem tudtak kijönni a faluból, míg egy hókotró el nem takarította a havat.
Az útgondnokság figyelmeztet, hogy minden megyei útszakaszra javasolt a hólánc, erre közlekedési tábla is figyelmezteti valamennyi megyei út csatlakozásánál a sofőröket.
Gyergyószéken nincs lezárt út, a hóeltakarítást végző egységek folyamatosan csúszásmentesítik az utakat az egyes szakaszokon.
Vörös szintű figyelmeztetést még Bákó megyére bocsátottak ki reggel fél 9-től 13 óráig. A meteorológusok előrejelzése alapján ebben az időszakban a széllökések a 85-90 km/h-t is elérhetik, ugyanakkor erős havazásra lehet számítani. Az útlezárásokat figyelmeztető táblák jelzik, valamint a rendőrség tagjai is kiszálltak a helyszínre, hogy folyamatosan tájékoztathassák az elakadt gépjárművezetőket. A rendőrség fokozott figyelemre inti az autóvezetőket, valamint arra kérik a lakosságot: amennyiben nincs sürgős elintéznivalójuk, maradjanak otthon, ne induljanak útnak.
FRISSÍTÉS:
Feloldották az útlezárást, ugyanakkor forgalomkorlátozást vezettek be hétfő délután 16 óra előtt Háromszék és Vráncsa megye határában, egyelőre azonban csupán a 7,5 tonna összsúlyú teherautóknál kisebb gépjárművek közlekedését engedélyezték. Mint ismeretes az útlezárást a havazás és a széllökések miatt kibocsájtott vörös jelzésű figyelmeztetés miatt léptették érvénybe a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai még hétfő kora délelőtt.
Az Ozsdola határában felállított útlezárást egyelőre nem oldják fel, így itt Háromszékről Buzău megye irányában továbbra sem lehet közlekedni gépjárművel.
A mérséklődött szélfúvás miatt délután feloldották a két Hargita megyei – 12A és 13A jelzésű – országutakat érintő forgalomkorlátozást: a 7,5 tonnánál nagyobb összsúlyú teherautók már közlekedhetnek a Csíkszereda-Székelyudvarhely és Csíkszereda-Gyimesfelsőlok közötti szakaszokon.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
szóljon hozzá!