A karácsonyra való közös ráhangolódásnak idén is kiemelkedő mozzanatai lesznek az adventi gyertyagyújtások: Gyergyószentmiklóson immár hagyományosan, Remetén első ízben kérik fel a lakosságot, közösen gyújtsák meg a gyertyákat advent vasárnapjain.
2014. november 27., 14:102014. november 27., 14:10
Remete központjában a vasárnapi 9 órás szentmisét követően kerül sor az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtására, a következő vasárnapokon is a „kicsi mise” után várják a lakókat az ünnepre hangoló rituáléra.
Advent Szentmiklóson
A gyergyószentmiklósiak több éves gyakorlatot folytatva gyújtanak gyertyát a város adventi koszorúján – november 30-án innen vihetik otthonaikba az első lángot. A ceremóniára a város főterén kerül sor, az esti szentmisét követően, 19 órakor. Ez lesz az időpontja a harmadik és negyedik gyertyagyújtásnak is, a várakozási időszak második vasárnapján azonban a városnapi programok miatt déli 12 órára módosul az időpont.
Az adventi időben vásáros arcot ölt a város főtere. Faházikókban ünnepi portékákat kínálnak majd a kereskedők. Hétvégi délutánokon ropogni fog a tűz a melegedőnél, és ünnepi dallamok szólalnak meg a vásártéren.
Gyertyagyújtás és ajándékozás
A Vaskertes iskolában első alkalom, hogy az udvaron elhelyezett nagy adventi koszorún gyertyát gyújtanak a tanintézetbe járó diákok és az ott dolgozó pedagógusok. Pénteken délelőtt 11 órakor kerül sor a gyertyagyújtásra, ezt követően az időseket látogatják meg a gyerekek. Mint minden évben, idén is az Ápoló és Gondozó Központ lakóinak kedveskednek ajándékkal, ünnepi műsorral.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!