Ünnepre hangol a múzeum is

Hozd el őt is! – karácsonyi mesemúzeum címmel indít rendezvénysorozatot óvodások és kisiskolások számára a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum. Az adventi időszakban kézműves tevékenységekre is várják a gyerekeket.

Pethő Melánia

2013. november 26., 18:262013. november 26., 18:26

2013. november 26., 18:522013. november 26., 18:52

Mesékkel, énekekkel és meghitt hangulattal próbálja segíteni a karácsonyra való ráhangolódást a múzeum: november 29 és december 20 között, minden pénteken délutáni foglalkozást szerveznek a legkisebbeknek. A nyitórendezvényre, amely pénteken 15 órakor kezdődik, a gyerekeket legkedvesebb angyalukkal, édesanyjukkal együtt várják, a továbbiakban pedig újabb „angyalok” bevonásával segítik a karácsonyra való lelki felkészülést. A karácsonyi mesemúzeum minden résztvevő számára ingyenes.

A várakozási időszakban kézműves foglalkozásokra is várják a gyerekeket a múzeum munkatársai és segítőik. December 11-én, délután 4 órától az V-VIII-as korosztály tanulhatja meg a karácsonyfadíszek készítésének technikáit, december 18-án,15 órától  pedig a kisiskolásokat várják a foglalkozásra. Mézespogácsa-díszítésből és gyertyamártogatásból is kivehetik részüket a gyerekek, ezekre a tevékenységekre a kicsiket december 12-én, délután 3 órára, az V-VIII osztályosokat pedig december 19-én 4 órára várják.

A kézműves tevékenységekhez az alapanyagokat, kellékeket a múzeum biztosítja, a résztvevők jelképes összeg befizetésével kapcsolódhatnak be a programokba.

A múzeum munkatársai arra kérik az érdeklődőket, hogy a szervezés gördülékenysége érdekében a foglalkozás előtti napon déli 12 óráig jelezzék részvételi szándékukat. Ezt a 0266-365.229-es telefonszámon tehetik meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra

Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
Hirdetés