
Telt házzal működik a gyergyóújfalvi Fenyőliget Idősek Otthona, a panzióból átalakított hajlékot huszonegy személy lakja. Karácsonyra készülnek, a bensőséges hangulatot azonban nemcsak ünnepek előtt, a mindennapokban is igyekeznek megteremteni az otthon működtetői.
2013. december 16., 18:182013. december 16., 18:18
2013. december 16., 18:372013. december 16., 18:37
Egy évvel ezelőtt arról számoltunk be olvasóinknak, hogy idősek otthonává alakítják át az újfalvi Fenyőliget panziót. A döntés mögött a megcsappant vendéglétszámot, az anyagi nehézségeket sorolta a tulajdonos Koós házaspár. A portálunknak nyilatkozó Zsuzsanna asszony úgy fogalmazott: „a jelenlegi gazdasági-társadalmi helyzetben olyan váltásra van szükség, aminek haszna nem feltétlenül pénzben mérhető”. A szociális problémák enyhítésében kívántak szerepet vállalni, idősek otthona kialakítása mellett döntöttek.
A nehézségek nem tántorították el a tervektől
„Ha előre tudom, hogy mennyi akadályba fogunk ütközni, nem lett volna itt öregotthon” – jelentette ki a most már működő otthon vezetője. Koós Zsuzsanna elmondta, az amúgy funkcionális panzió épületében rengeteg átalakítást kellett végezni, míg az előírásoknak megfelelővé vált. Az engedélyek megszerzésének folyamata szinte egy évet vett fel, és hatalmas anyagi ráfordítást igényelt. Az otthon végül szeptemberben kezdhette meg működését.
Nagy igény van a szolgáltatásra
„Ha kétszer ekkora lenne az épület, akkor sem tudnánk minden igénylőnek helyet biztosítani. Sok név sorakozik a várólistán” – mondja a tulajdonos. Tizenegy szoba áll a lakók rendelkezésére, az egy-, két- és háromágyas helyiségeket jelenleg huszonegyen lakják. „Különágyas szobát olyan személyek igényeltek, akik csak akkor akarnak részt venni a közösségi életben, amikor épp arra van kedvük. Vannak, akik éppen a magány elkerülése végett ragaszkodnak a többágyas szobához” – tájékoztat a hajlék vezetője. Mint mondta, többnyire Hargita megye településeiről érkeztek idősek az újfalvi otthonba, a lakók nagy többsége nő, összesen hat férfi lakó van. Az átlagéletkor 80 év.
A vidámság „alapszolgáltatás”
Többen koruknak megfelelő egészségi állapotnak örvendenek, de fekvőbetegek, pelenkázásra szorulók is vannak az intézmény lakói között – mindannyiukról szakképzett személyzet gondoskodik. Az otthonnak hét állandó alkalmazottja van, bedolgozóként fejti ki tevékenységét Madarász Enikő orvos és Borsos Annamária pszichológus. Heti egy alkalommal keresik fel a lakókat, sürgősség esetén viszont bármikor állnak rendelkezésükre. A helyi plébános, Tankó Géza is rendszeresen látogatja az intézményt, lelki támaszt nyújtva.
„Nagyon szeretetre méltók az időseink, mi pedig igyekszünk vidámságot hozni az életükbe. Erre egy módszerünk van: vidámak vagyunk. A munkaközösség minden tagja tud egymásra őszintén mosolyogni, s ezt átveszik a lakóink is” – magyarázta Zsuzsanna asszony. Hozzátette, eddig az épület felszerelésére kellett nagyobb gondot fordítani, a jövőben a lakók életminőségének javításáért hoznak anyagi áldozatokat. A jó hangulat egyébként most sem „hiánycikk” az otthonban, ahogyan Zsuzsanna asszony fogalmaz: „az uzsonna utáni idő a társadalmi élet egyik sarkalatos pontja”. Ilyenkor a folyosón gyűlnek össze a lakók, beszélgetnek, énekelnek. Rendszeresen tartanak különböző foglalkozásokat is, és a születésnapozások is megszínesítik a mindennapokat.
Ünnepre hangolás
A pap bácsi szent énekek és imádságok által segít a lelki ráhangolódásban, a személyzet tagjai pedig a lakókkal közösen sütnek mézeskalácsot, készítenek karácsonyfadíszeket, kopogtatókat, a foglalkozások alatti beszélgetéseket a megélt karácsonyok köré terelik. „Ilyenkor énekelünk. A muzsika a legjobb gyógyszere a bánatnak. Aki énekel, az kétszer imádkozik. Karácsonyi dalokat hallgatunk és visszaemlékezünk, hogy milyen volt gyermekkorunkban ez az ünnep” – enged betekintést a ráhangolódásba Zsuzsanna asszony. Ahogy ő fogalmaz: „Nincs szándékomban semmilyen óriási dologra rákényszeríteni az időseket. Azt szeretném, ha nyugodtan, kedvesen, méltóságteljesen mehetnének azon az úton, ami kifelé vezet az életből. Megteremteni a meleg, nyugodt, kedves környezetet, ahol mindig valaki megsimogatja őket, rájuk mosolyog, időt fordít a beszélgetésre és gondoskodik arról, hogy tele legyen a hasuk, bevegyék a gyógyszert, ne szomjazzanak, ne fázzanak.”
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!