
Már az új székhelyén kezdte a tevékenységét kedden a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal pénzügyi osztálya, adóhivatala. Mostantól a postabank korábbi épületében fizethetik ki az adót a magánszemélyek, illetve a városban működő cégek.
2015. január 14., 13:592015. január 14., 13:59
2015. január 14., 13:592015. január 14., 13:59
Öt éven belül már a harmadik helyszínen működik Gyergyószentmiklós adóhivatala. Január 13-ától a Fürdő utcában indult el a tevékenység, ahol egy éve még a BancPost gyergyószentmiklósi fiókja működött. Az első helyszínváltás öt éve történt, amikor a polgármesteri hivatal központi épületéből a Kárpátok utcába, az egykori szülészet földszintjére költöztek a hivatalnokok.
Mezei János polgármester a keddi ünnepélyes hivatalnyitáson kijelentette, nem örül annak, hogy a bank távozott a városból, ugyanakkor ez lehetőséget adott arra, hogy a pénzügyi osztály az előbbinél jobb, korszerűbb körülmények közé kerülhessen, mind az ott dolgozók, mind az ügyfelek számára kedvező módon. A bankfióknak kialakított épületben csak kis módosításokat kellett végrehajtani ahhoz, hogy az adóhivatal beköltözhessen, hiszen rendelkezésre állt például az ügyfélfogadó pult, a golyóálló ablakkal ellátott pénztárfülke is. A biztonságot szolgáló berendezéseket is csak bővíteni kellett, új kamerarendszert, tűzjelző riasztót építettek be az elmúlt hetekben.
Az új létesítmény nyitónapján az iroda munkatársai megjegyezték, remélik, most már végleges helyükön rendezkedhetnek be, és előreláthatólag hosszú ideig nem történik újabb költözés. A 12 fős személyzet munkakörülményei – a polgármester szerint – lényegesen javultak, nemcsak az ügyfélszolgálat vált modernebbé, de a háttérben működő irodákban is nyugodtabb, zökkenőmentesebb munkamenet várható. Elhangzott az is, hogy habár senkinek nem esik jól, hogy fizetési kötelezettségei vannak, talán a jobb kiszolgálás, a korszerűbb létesítmény még az adófizetési kedvet is növelheti. Az új adóhivatal egyébként még idén külsőleg is megújul, az önkormányzat tervezi az épület külső felújítását, illetve a környezet rendezését is. Az épület előtti parkolót is rendbe teszik.
Tavaly egyébként a tervezett adóbevétel 87 százaléka folyt be a városháza kasszájába, ami a jogász szerint jó arány. Összegszerűen kifejezve a tavalyi adóbevétel 14 millió 241 ezer lej volt Gyergyószentmiklóson. Az épületadó 92 százalékát fizették be a gyergyóiak, a gépjárművek után fizetendő adót a járműtulajdonos magánszemélyek 91 százaléka törlesztette, míg a cégek esetében ez az arány 82 százalék. Selyem Hideg Norbert, a pénzügyi iroda jogtanácsosa elmondta, hamarosan elindítják a kényszerbehajtási eljárást azokkal szemben, akiknek felgyűlt tartozásaik vannak. A későknek havi kétszázalékos büntetőkamattal is számolniuk kell. A 2015-ös évre a fizetnivaló minden helyi adónem esetében ugyanannyi, mint tavaly, nem történt sem növelés, sem csökkentés. Kivétel az úgynevezett kutyaadó, ezt idéntől eltörölték.
Az adókat mostantól már az új székhelyen kell fizetni, naponta 8 és 15 óra között. Akik március 31-ig befizetik adójukat, kedvezményben részesülnek, amint az már megszokott, magánszemélyeknek 10, cégek esetében 6 százalék a kedvezmény mértéke. A kedvezmény az épület-, terület- és gépjárműadóra vonatkozik. Jó tudni, hogy a közterület-használati illeték, azaz ismertebb nevén a „garázstaxa” esetében nincs kedvezmény.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!