
Egy évig a csomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola diákjai „ápolgatták”, pénteken két másik település iskolájának adták át azt a stafétát, amely által a magyar népmese egyre több vidékre jut el.
2014. november 24., 15:222014. november 24., 15:22
A mesemondás társasjátékába a székelyszentkirályi Szent István Általános Iskolától kapott felkérést a csomafalvi iskola, a jelképes staféta átvételével bekapcsolódva abba a folyamatba, amely által „se szeri, se száma” a mesemondásnak. Hogy eleget tettek a Meseszer című játék szabályainak, bizonyítja a pénteki rendezvényük, amelyen egyéni előadók és az iskola színjátszó csoportja elevenítették meg a magyar népmesék varázslatos világát. Bartalis Botond ötödikes és Csata Kinga hatodik osztályos tanulók meséikkel az emberségre, a kitartásra, a furfangra, a bugyutaságra, a kapzsiságra világítottak rá, a Gyopár színjátszó csoport előadása pedig a mennyekbe és a pokolra is magával vitte a nézőközönséget.
Amint azt Ambrus Ibolya angol szakos tanár, a színjátszó csoport irányítója elmondta, A bőgős fia meg az ördögök című mesét közösen dolgozták fel a csoportban, beleszőve a gyerekek ötleteit, gondolatait. A fenti és a lenti világot ízes szólásokkal jelenítették meg az előadók, ily módon igazi kikapcsolódást, kellemes időtöltést nyújtva a közönségnek.
A nézők a népzene szárnyain is mesés tájakra barangolhattak: a Köllő Miklós iskola citeracsoportjának előadása a Dunántúlra kalauzolta őket, majd a szervezők felkérésére, egy közös játékos táncba bekapcsolódva házigazdák és vendégeik együtt élhették át a népzene, a néptánc „mesésen” felszabadító hatását. A házigazda iskola továbbadta a stafétát: a Meseszer egy évig a szárhegyi Bethlen Gábor, illetve az újfalvi Elekes Vencel iskolák diákjainak életébe viszi el a varázslatot.
A Meseszer
A játékot 2009-ben indította az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár azzal a céllal, hogy „se szeri, se száma ne legyen a mesemondásnak, hogy szépszerével rendszeresen összegyűljünk mesélni, mesét hallgatni, csak úgy, jól érezni magunkat. Hogy a mese legyen fűszere életünknek, gyógyszere rosszkedvünknek, ékszere nyelvünknek. Hogy népmeséink hatalmas fészerében mindenki szert tehessen a maga szerére, amivel szeretetlenségeit csillapíthatja, netán amin elméjét tornáztathatja.” A mesemondás társasjátékának szabályai: a mesemondást tovább kell adni két másik településnek meghívott képviselőik jelenlétében; magyar népmesét kell mondani, a hagyományos magyar népmesemondás rendje szerint.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!